Korábban ismeretlen vírusok százait fedezték fel tudósok az óceánokban – írja a ScienceAlert. A kórokozókat közösen azonosította Benjamin Minch tengerbiológus és Mohammad Moniruzzaman virológus, a Miami Egyetem kutatói. Frissen megjelent tanulmányuk szerint összesen 230 új óriásvírust mutattak ki tengervízmintákból, amelyek segítségével az eddiginél behatóbban ismerhetjük meg az óceánok élővilágát.
A szakértők által megfigyelt vírusok két csoportra oszthatók: az egyik (Algavirales) a tengerekben élő algákat fertőzi meg, a másik (Imitervirales) pedig számos különböző mikroorganizmust, köztük amőbákat és ostorosokat.
A kutatók ezért fontosnak tartják, hogy minél többet tudjunk az őket veszélyeztető vírusokról, ezzel együtt ugyanis a védelmükkel kapcsolatos ismereteink is gyarapszanak.A szakértők úgy vélik, mostani felfedezéseik is azt támasztják alá, hogy rendkívül keveset tudunk az óceánok vírusairól. A tengerek minden cseppje hemzseg a vírusoktól, amelyeknek egyelőre valószínűleg csak elenyészően kis részét ismerjük.
A vírusok az óceánok mellett a világ minden részén megtalálhatók és rendkívül sokfélék. Íme néhány korábbi cikkünk, amelyek segítségével behatóbban megismerhetők ezek a különös organizmusok: