Alekszandr Alekszandrovics Aljechin sakkvilágbajnok 79 éve, 1946. március 24-én hunyt el. A legendás sakkozót rejtélyes körülmények között érte a vég, máig vitatott, hogy mi okozhatta halálát – írja a Múlt-kor.
Aljechin 1892. október 31-én született egy moszkvai arisztokrata családba, már fiatalon megismerkedett a sakkal. 1909-ben, alig tizenhét évesen megnyerte az összorosz amatőr bajnokságot és megszerezte a mesteri címet. Első nagy tornáján, 1914-ben harmadik helyen végzett két világbajnok, Lasker és Capablanca mögött, amiért megkapta a nagymester címet.
A sakkvilágbajnoki címet 1927-ben szerezte meg, amikor nagy meglepetésre legyőzte José Raúl Capablancát Buenos Airesben. Titulusát 1935-ig veretlenül őrizte, ám ekkor a holland Max Euwe elhódította tőle a címet. Két évvel később egy visszavágón azonban visszaszerezte és haláláig világbajnok maradt.
1946-ban a szovjet Mihail Botvinnik ellen játszott volna a világbajnoki címért, ám erre végül nem került sor. A versenyre készülő Aljechint március 24-én reggel szállodai szobájában, sakktáblája előtt ülve holtan találták.
Halálával a sakk története során először üresedett meg a világbajnoki trón, az új világbajnok személyéről végül 1948-ban körmérkőzés döntött Botvinnik javára.