Tudomány

Komoly veszélyt jelenthet az éjszakai ébrenlét

jhorrocks / Getty Images
jhorrocks / Getty Images

Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy az éj leple alatt megszaporodnak a negatív gondolatok, és akár bűnös élvezetekre is vágyhat az ember, legyen szó akár egy cigarettáról, vagy egy szénhidrátban gazdag ételről az éjszaka közepén. Ez nem véletlen: számos tudományos bizonyíték utal arra, hogy az emberi elme másképpen működik, ha éjszaka ébren van – írja a Science Alert.

A Frontiers in Network Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint éjfél után a negatív érzelmek hajlamosak jobban felkelteni a figyelmünket, mint a pozitívak, a veszélyes gondolatok megszaporodnak, a gátlások pedig megszűnnek. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az emberi cirkadián ritmus komoly szerepet játszik ezekben a változásokban.

A tanulmány azt sugallja, hogy az emberi test és az emberi elme egy természetes, 24 órás tevékenységi ciklust követ, amely befolyásolja érzelmeinket és viselkedésünket. Ez leegyszerűsítve úgy fest, hogy bizonyos órákban másképp éreznek és cselekednek, mint másik időpontban. Napközben például az agyi aktivitás az ébrenléthez van hangolva, éjszaka pedig a megszokott viselkedés az alvás. Evolúciós szempontból ez logikus: az ember sokkal hatékonyabban vadászott és gyűjtögetett nappal, mint éjszaka, amikor könnyedén prédává válhattak.

A kutatók szerint, hogy megbirkózzunk ezzel a megnövekedett kockázattal, éjszaka szokatlanul megnő a figyelmünk a negatív ingerekre.

Ez bár régen segítette az életben maradásunkat, ma már inkább hátrány. Ez abban is tetten érhető, hogy a statisztikák szerint sokkal magasabb az öngyilkosságok száma az éjszaka folyamán: egyes kutatások háromszor gyakoribban fordul saját maguk ellen az emberek éjfél és reggel 6 óra között.

Egy 2020-ban készült tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az éjszakai ébrenlét öngyilkossági kockázati tényező, ami nagy valószínűséggel a cirkadián ritmus eltolódásából fakad. Az önsértés mellett a tiltott vagy veszélyes anyagok fogyasztása is gyakoribb éjszaka: 2020-ban egy felügyelt brazíliai kábítószer-fogyasztási központban végzett kutatás 4,7-szer nagyobb éjszakai opioid-túladagolás kockázatot mutatott ki, mint nappal. A szakértők szerint sokkal több célzott kutatásra van szükség a területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik