Tudomány

Parányi dinótojásokra bukkantak

China University of Geosciences (Wuhan)
China University of Geosciences (Wuhan)

Egy friss tanulmányban a valaha talált legkisebb dinoszaurusztojásokat mutatják be – írja a Live Science. A Kínában feltárt leletek egy korábban ismeretlen fajtól származnak, az apró maradványok nagyjából szőlő nagyságúak. A hat fosszília egy Gancsou közelében zajló építkezés során került elő, 2021-ben, mindössze néhány nappal potenciális pusztulásuk előtt.

A tojások szabálytalanul helyezkedtek el egy kőben, nehéz megállapítani, hogy egyetlen fészekhez tartoztak-e. A kőzet nagyjából 80 millió éves, és a krétakorra datálható.

A legkisebb tojás 2,9 centiméter hosszú, ezzel rekordernek számít.

A korábbi csúcstartó egy Japánban feltárt, 110 millió éves, 4,5 centiméteres lelet volt.

A most ismertetett tojások egy theropodától származhatnak, a csoportba kétlábú, többnyire ragadozó állatok tartoztak. Az új faj a Minioolithus ganzhouensis nevet kapta, hogy az állat mekkorára nőtt, egyelőre nem tudni.

A leletek kifejezetten jó állapotúak, a megkövesedett héjak pásztázó elektronmikroszkópiás elemzése alapján a belső szerkezetük szinte teljesen ép. Fenglu Han, a Vuhani Kínai Földtudományi Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a jövőbeli vizsgálatok segíthetnek jobban megérteni a késő krétakori theropoda dinoszauruszok szaporodásbiológiáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik