Tudomány

Hárman kapnak idén kémiai Nobel-díjat

Ill. Niklas Elmehed © Nobel Prize Outreach
Ill. Niklas Elmehed © Nobel Prize Outreach

A héten mutatják be az idei tudományos Nobel-díjazottakat, október 7-én, hétfőn fiziológiai és orvostudományi, kedden fizikai, majd szerdán kémiai kategóriában hirdettek győztest. Hétfőn az amerikai Victor Ambros és Gary Ruvkun örülhetett, fizikai kategóriában pedig John Hopfield és a brit-kanadai Geoffrey Hinton nyert.

A kémiai Nobel-díjat 2024-ben az amerikai David Baker, illetve a brit Demis Hassabis és az amerikai John M. Jumper kapják.

Előbbi szakértő a számítógépes fehérjetervezésért, utóbbiak a fehérjeszerkezetek előrejelzésért részesülnek az elismerésben.

Hassabis és Jumper sikeresen alkalmazta a mesterséges intelligenciát szinte az összes ismert fehérje szerkezetének előrejelzésére, Baker pedig az élet építőköveinek és az új fehérjék létrehozásának területén ért el fontos eredményeket. Eredményeik nagyban hozzájárultak az élet összetett kémiájának megismeréséhez.

Október 10-én irodalmi kategóriával folytatódnak a bejelentések. A tavalyi szezon egyébként különösen sikeres volt magyar szemszögből, hiszen Karikó Katalin mellett Krausz Ferenc is Nobel-díjat kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik