Tudomány

Különös csótányok terjednek a városokban, mutatjuk, mi a teendő

Stefan Rotter / Getty Images
Stefan Rotter / Getty Images

Egyre gyakrabban találkozni csótányokkal a hazai nagyvárosokban. Az elmúlt hetekben főleg a főváros kertes házaiban élők észlelték a rovarokat, a szakértők szerint azonban nem kell tartani tőlük – derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből.

Mint írják, ezek az ízeltlábúak nem a rettegett, betegségek terjesztésére is képes német csótányok (Blattella germanica), hanem erdei csótányok (Ectobius). Korányi Dávid, a HUN-REN Ökológiai Központ kutatója szerint elsőre könnyen összetéveszthetünk egyes erdei csótányfajokat a német csótánnyal, de ha jobban szemügyre vesszük őket, utóbbi torán két pici, párhuzamos sávot találhatunk, az erdei csótányoknál ezek hiányoznak. Emellett az erdei változat jól tud és szeret is repülni, míg a német és az amerikai csótányokról ez nem mondható el, azok főleg csak másznak, legfeljebb piciket repülnek, de inkább pottyannak.

Az erdei csótányok ellen nincs szükség olyan fellépésre, hiszen teljesen ártalmatlanok, nem terjesztenek betegséget, ráadásul a lakásban pár nap alatt elpusztulnak, mivel nem esznek konyhai maradékot.

„Ezek az állatok nem élősködők, nem csípnek, nem terjesztenek betegségeket, allergiás reakciókat sem váltanak ki, így nem szükséges bármilyen irtószeres védekezés” – mondta Korányi Dávid. Hozzátette: az egyik leggyakoribb idegenhonos faj, a kertvárosi erdeicsótány (Ectobius vittiventris) egy mediterrán eredetű faj, így a melegedő mikroklíma miatt egyre jobban terjednek.

Az erdei csótányok főleg az avarrétegbe szeretik rakni tojáscsomóikat, ahol 2 év alatt érik el a kifejlett imágóállapotot, amivel júniustól egészen a nyár végéig találkozhatunk. Rajzásuk augusztus végére, szeptemberre esik, utána rohamosan csökken a számuk. Előnyben részesíthetik a hűvösebb, párásabb helyeket, részben ez is lehet az oka, hogy a melegebb és szárazabb időszakokban a nagyobb városok hűsebb, kertes lakóövezetében keresnek menedéket.

Velük táplálkoznak a rágcsálók, a ragadozó ízeltlábúak, de még a gyíkok és békák is. A kémiai irtószerek használata szúnyogok esetén sem javallot, hiszen sok más rovar is a szer áldozatául esik, így az erdei csótány ellen is bőven elég, ha rovarhálót használunk és esténként nem lámpafénynél szellőztetünk, mert az vonzza őket.

Kapcsolódó
Jön a repülő csótányok tömeges inváziója?
Nem a lapp erdeicsótány okoz riadalmat, de fontosabb kérdés, hogy akkor most jön a csótányinvázió, vagy sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik