Tudomány

Aranypénzeket rejtett egy középkori ház

Jordi Salas / Getty Images
Jordi Salas / Getty Images

Öt, I. Iusztinianosz bizánci császár (527–565) korából származó aranyérmét találtak Bulgáriában – írja a Live Science.

A felfedezés különlegessége, hogy a leletek egy 10. századi ház padlóján kerültek elő, ami arra utal, hogy az otthon tulajdonosai építkezés közben bukkantak a pénzekre, esetleg örökségként őrizték azt.

Az érmék augusztusban kerültek elő az észak-bulgáriai Debnevo faluban, a településnél és a közeli, 5. századi erdőnél 2019 óta folytatnak ásatásokat. A környéken egy, az i. e. 4-3. századra, valamint egy, az i. sz. 4-6. századra datálható település maradványait is felfedezték.

A közelmúltban egy középkori lakóépületet tártak fel, amelyet a jelek alapján tűzvész pusztított el. A lakók sok tárgyat, köztük vasszerszámokat és kerámiaedényeket hagytak hátra a lángoló otthonban.

A pénzek nagyjából 500 évvel idősebbek magánál a háznál, és a Bizánci Birodalom idejéből származnak. I. Iusztinianosz a hatalmas kiterjedésű állam egyik legjelentősebb uralkodója volt.

A pénzek előlapján a császár látható diadémmal a fején, a hátlapon pedig Victoria, a győzelem megtestesülése szerepel. Két érme súlyosan rongálódott az extrém forróságban, és összetapadt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik