Tudomány

Ritka, halálos vírus csapott le Amerikában

KATERYNA KON / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
KATERYNA KON / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Ritka betegség végzett egy emberrel az Egyesült Államokban, miután megcsípte őt egy szúnyog – számolt be róla az AFP. A New Hampshire-i lakos kórházba került, de életét nem tudták megmenteni.

Halálát az úgynevezett keleti ló-encephalitis (EEE) vírus okozta, amely jelenleg csak elszórtan fordul elő az országban, ám a szakértők attól tartanak, hogy, a klímaváltozás miatt, a jövőben jobban elterjedhet.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) információi szerint az EEE vírusát szúnyogok terjesztik, és lázat, fejfájást, hányást, hasmenést, rohamokat, álmosságot okozhat. Ezek mellett komoly idegrendszeri problémákhoz is vezethet, például agyhártyagyulladáshoz vagy agyvelőgyulladáshoz.

A vírust elkapók körülbelül 30 százaléka meghal, sok túlélőnél pedig maradandó károsodást okoz. Jelenleg nem létezik sem vakcina, sem gyógymód a betegségre. A legveszélyeztetettebbek a 15 év alattiak és az 50 év felettiek.

Kapcsolódó
Magunkra szabadítottuk az Oropouche-vírust
Európában egyelőre csak behurcolt eseteket ismerünk, hiányoznak a vírus terjesztésére alkalmas szúnyogok – egyelőre. Emberek közt mutálódva az Oropouche-vírus új arcát mutatta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik