Tudomány

Magyarországon is tesztelik a világ első, tüdőrák elleni vakcináját

Aaron Chown/PA Images via Getty Images
Aaron Chown/PA Images via Getty Images

Hét országban hivatalosan is megkezdték a tüdőrák elleni mRNS-alapú vakcina klinikai tesztelését. Az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Németország, Lengyelország, Spanyolország és Törökország mellett pedig Magyarországon is bevetik a készítményt, írja a Guardian.

A tüdőrák a vezető halálozási ok a daganatos megbetegedések körében, amely évente körülbelül 1,8 millió ember halálát okozza. Amennyiben a betegség előrehaladott állapotban van, a túlélési arány rendkívül csekély, főleg akkor, ha az már áttéteket is képzett. A szóban forgó oltóanyagot, a BNT116-ot a BioNTech gyártotta, és a betegség leggyakoribb formája, az úgynevezett nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) kezelésére tervezték.

Az első fázisú klinikai tesztelés a hét ország 34 pontján indult meg. Összesen 130 beteget vesznek be a programba, akik között szerepel majd műtét vagy sugárkezelés előtt álló, korai stádiumban lévő beteg, valamint előrehaladott állapotban lévő páciens és olyan is, akinél kiújult a rák. A résztvevők az immunterápia mellett kapják meg az oltást, teszi hozzá a hvg.

A vakcina lényegében felhívja az immunredszer figyelmét a rákos sejtek jelenlétére, melynek nyomán a szervezet erős immunválaszt adhat a betegséggel szemben, miközben – ellentétben a kemoterápiával – az egészséges sejteket nem roncsolja. 

Az első beteg már meg is kapta az oltást az Egyesült Királyságban. A 67 éves férfinél májusban diagnosztizálták a rákot, azóta sugárkezelést és kemoterápiát folytattak nála. A férfit kedden oltották be: 30 perc alatt 6 oltást kapott, mindegyiket 5 perc eltéréssel. Minden szérum különböző RNS-szálakat tartalmazott. Az oltást hat egymást követő héten át hetente, majd 54 héten keresztül háromhetente kapja meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik