Tudomány

Illegális fakitermelőkre támadhatott egy eddig érintetlen törzs

Survival International
Survival International

Nemrég számoltunk be arról, hogy egy eddig ismeretlen, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzset videóztak le Peru dél-keleti részén. A mashco piro törzset a világ egyik legnagyobb, külvilágtól érintetlen közösségeként tartják számon, azonban tagjai egyre gyakrabban vonulnak ki a partokra a betörő fakitermelők miatt. Most pedig úgy tűnik, nem csak jelenlétükkel, de fegyvereikkel is jelezték, hogy nem hajlandók feladni természeti kincseiket, írja az IFLScience.

A Madre de Dios folyó környékén élő törzsek szövetsége, a FENAMAD azt állítja, hogy legalább egy favágót súlyosan megsebesített, és másik két embert is eltalálhattak azok a nyílvesszők, amiket a mashco piro törzs tagjai lőttek ki július 27-én a perui Pariamanu folyó környékén. A jelentések szerint a támadás az esőerdő azon részén történt, amelyet a kormány mashco piro területének ismer el, de a Survival International szerint nem kapott védelmet a fakitermelőkkel szemben.

A FENAMAD felkérte az őslakosok védelméért felelős perui kulturális minisztériumot, hogy mielőbb avatkozzon közbe a mashco piro nép biztonsága érdekében, megelőzve ezzel a jövőbeni összecsapásokat.

A támadás egyértelműen rámutat, hogy a mashco piro területén minden fakitermelési engedélyt vissza kell vonni, mivel lehetetlen megvédeni az őslakosok és a fakitermelő munkások életét, ha elszabadulnak az indulatok

–  közölte a Survival International, az őslakosok jogait támogató civil szervezet közleményében.

A külvilágtól elzárkózottan élő törzsnek jelentős oka van arra, hogy ne bízzon a kívülállókban. A 19. század végén a törzset gyarmatosítók  fedezték fel maguknak, és ezreket rabszolgasorba taszítottak, míg számos másik embert levadásztak, megvertek, megerőszakoltak és meggyilkoltak. Ezeket az eseményeket Walter Ernest Hardenburg The Putumayo, the Devil’s Paradise című, 1912-ben megjelent könyvében dokumentálta.

Kapcsolódó
Ritka felvételen látható a világ egyik legnagyobb, még érintetlen perui törzse
A törzs tagjai a környékükön megjelent fakitermelőktől tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik