Tudomány

Nem igaz, hogy a kis mennyiségű alkohol egészséges

Photo by Rafa Elias / Getty Images
Photo by Rafa Elias / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján a kis mennyiségű alkoholfogyasztás állítólagos előnyeit jelző publikációk alacsony színvonalúak, és gyakran a mérsékelt alkoholfogyasztókat hasonlítják össze azokkal, akiknek egészségi okokból kellett lemondaniuk az italról – írja a The Independent. A szakértők szerint a mérsékelt fogyasztás magában hordoz néhány potenciális egészségi kockázatot, beleértve egyes rákos megbetegedések megnövekedett kockázatát.

A Tim Stockwell, a kanadai Victoria Egyetem munkatársa által vezetett csapat a mérsékelt ivókat az absztinensek és az alkalmi fogyasztók csoportjával hasonlította össze.

Egyszerűen nincs teljesen biztonságos ivási szint

– emelte ki Stockwell.

A szakértők 107 korábbi tanulmányt elemeztek, az eredmények pedig azt mutatták, hogy a könnyű vagy mérsékelt ivók (azok, akik heti egy és napi két egység között fogyasztottak) 14 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg a vizsgált időszak alatt, mint az absztinensek. Az analízis azonban azt is felfedte, hogy az érintett publikációk többsége nem volt megfelelő minőségű, ugyanis nem tettek különbséget a korábbi ivók és az élethosszig tartó absztinensek között.

Egy maroknyi, jobb tanulmányba viszonylag fiatal alanyokat vontak be, ezeknél a kutatásoknál el tudták érni, hogy a korábbi és alkalmi ivók ne kerüljenek az absztinensek csoportjába. Ezekben a vizsgálatok már nem hozták összefüggésbe a mérsékelt alkoholfogyasztást a hosszabb élettartammal.

Évtizedek óta él az elképzelés, hogy a mérsékelt ivás hosszabb, egészségesebb életet eredményez, ezt több állítólagos bizonyíték is alátámasztja. Stockwell példaként a francia paradoxont említette. Az 1990-es években azt az elképzelést népszerűsítették, hogy a vörösbor miatt ritka a szívbetegség a franciák körében zsíros étrendjük ellenére.

Nem a mostani az első tanulmány, amely cáfolja a mértékletes alkoholfogyasztás állítólagos pozitív hatásait. A legfrissebb ajánlások szerint a heti 14 egységnél kevesebb alkohol bevitele ugyan alacsony kockázatú ivásnak számít, de ez sem biztonságos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik