Tudomány

Menekülniük kellett a látogatóknak Yellowstone-ban

Yellowstone Nemzeti Park / X
Yellowstone Nemzeti Park / X

Lezárták a Yellowstone Nemzeti Park egy részét, miután egy hidrotermális robbanás törmeléket szórt szét a környező területen és megsemmisített egy közeli sétányt, amelyen a látogatók nézelődtek, írja az ABC.

A magyar idő szerint kedd este 6 óra környékén történt incidens következtében személyi sérülés nem történt, a hatóságok még nem állapították meg a kár mértékét.

A közösségi médiában több videó is megjelent az esetről, melyen az látszik, hogy a robbanás után szürke és fekete törmelék hatolnak az égbe. Kezdetben a látogatók a sétányon állnak, és felveszik az eseményt telefonjukkal, rövidesen azonban realizálják, hogy a törmelékek elkezdtek lehullani az égből, ekkor sokan elszaladnak.

Mi történt pontosan?

A lap szerint a hidrotermális robbanások rendkívül gyorsan lezajló események, amelyek forrásban lévő víz, gőz, iszap és szikladarabok gyors kilökődését eredményezhetik. A robbanások elérhetik akár a 2 kilométeres magasságot is, és erősségüktől függően a néhány métertől akár több kilométer átmérőjű területet is érinthetnek.

A hivatalos szervek szerint nagyjából 700 évente fordulnak elő nagyobb hidrotermikus robbanások, napjainkig legalább 25 darab 100 méternél  szélesebb robbanási krátert azonosítottak.

A nemzeti park nemrégiben azzal került be a hírekbe, hogy öt turista véletlenül terepjáróval hajtott bele a Yellowstone területén található Semi-Centennial Geyser nevű forró, savas tavacskába.

Kapcsolódó
Savas, forró vízbe esett az autó és öt utasa
A baleset a Yellowstone Nemzeti Parkban történt, a látogatókat kórházba szállították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik