Tudomány

Emberekhez hasonló egereket hoztak létre

Adam Gault / Getty Images
Adam Gault / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján első alkalommal tenyésztettek olyan egereket, amelyek teljesen kifejlett emberi immunrendszerrel rendelkeznek – írja a Live Science. A szakértők abban bíznak, hogy az állatok hozzájárulhatnak a gyógyszer- és védőoltás-fejlesztéshez.

A példányok olyan immunsejteket termelnek, amelyek az emberi immunsejtek szerkezetét és sokféleségét utánozzák. Amikor a kutatók olyan vegyi anyagot fecskendeznek be a szervezetükbe, amely széles körű gyulladást vált ki, az egereknél egy autoimmun betegség, a lupus egyik változata alakul ki. Ez nagyon hasonlít az embereknél megfigyelhető rendellenességhez.

Korábban létrehoztak már olyan egereket, amelyekkel az emberi immunrendszert modellezik.

A hasonló vizsgálatok hozzájárulnak a gyógyszer- és vakcinafejlesztésekhez.

A szakértők évek óta küzdenek azzal, hogy olyan rágcsálókat tenyésszenek, amelyek pontosan úgy reagálnak a fertőzésekre, mint mi. A korábbi próbálkozások során csak közelítést értek el, bizonyos emberi tulajdonságok hiányoztak.

A csapat most genetikailag módosított állatokkal kísérleteztek, az egyedek immunrendszere a szokásosnál gyengébb volt. 1-2 napos korukban aztán emberi őssejteket fecskendeztek a szívükbe, ezek képesek voltak bármilyen típusú immunsejtekké alakulni.

Az állatok szíve az őssejteket aztán a csontvelőbe pumpálta, ahol normál esetben az immunsejtek termelődnek. Mivel az egerek immunhiányosak voltak, az emberi őssejtek könnyen beágyazódtak.

Néhány hét elteltével a kutatócsoport az egerekbe az ösztrogén emberi változatát juttatta be. Ez a hormon elsősorban a női szexuális és reproduktív fejlődésben játszik szerepet, de az éretlen őssejtek specializált immunsejtekké történő átalakításához is hozzájárul.

A beavatkozás után az állatokban emberi immunsejtek, köztük T- és B-sejtek kezdtek el termelődni. Hogy ellenőrizzék, miként reagálnak a vakcinákra, a Pfizer-BioNTech Covid-19 elleni védőoltását adták be nekik. A rágcsálók emiatt olyan antitesteket termeltek, amelyek felveszik a harcot a SARS-CoV-2 koronavírussal.

Dr. Paolo Casali, a San Antonió-i Texasi Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint az új egérmodell rendkívül hasznos lehet az orvosbiológiai vizsgálatokban, különösen a vakcinafejlesztésben. Mivel az állatok 100 százalékban emberi immunrendszerrel rendelkeznek, segítségükkel a kutatók tesztelhetik, hogyan viselkednek a védőoltások az élő szervezetben. Az egereket emellett új terápiák létrehozására is felhasználhatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik