Tudomány

Középkori csontokat találtak egy hotel területén

Geography Photos / Contributor / Getty Images
Geography Photos / Contributor / Getty Images

Angolszász temetőt találtak az angliai Malmesburyben, az Old Bell Hotel területén – írja a Heritage Daily. A szálloda a város bencés apátsága mellett található, a kolostort a 7. században alapították, és egyes elképzelések szerint itt írták az óangol Beowulf elbeszélő költeményt.

A szakemberek közösségi támogatással végeztek feltárást a településen.

A temetőben 24 személy maradványait találták meg, az elhunytakat 670 és 940 között temették el, a leletek egyedülálló betekintést nyújtanak az apátság aranykorának idejébe.

A sírok felnőttek és serdülők csontjait őrizték, a nyughelyekben sírmellékeket is találtak. Az eredmények megerősítik, hogy a helyi angolszász település már az apátság előtt is létezett.

„Történelmi forrásokból tudtuk, hogy a kolostort ebben az időszakban alapították, de a mostani ásatás előtt nem volt rá szilárd bizonyítékunk” – mondta Paolo Guarino helyi lakos és a csapat tagja. A mostani leletek az első régészeti bizonyítékok arra, hogy a 7-9. században már tevékenykedtek emberek a városban.

Kim és Whit Hanks, az Old Bell Hotel tulajdonosai szerint megtiszteltetés, hogy hozzájárulhatnak a helyi történelem ápolásához. „Ez az izgalmas felfedezés összefonja a történelmet a jelennel, ritka betekintést nyújtva a középső szász kori Malmesbury lakosainak életébe” – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik