A megye kommunistái, becsületes dolgozói – a népi demokratikus államrend megdöntéséért küzdő, vezető szerepet játszó ellenforradalmárok felelősségre vonásánál – a legsúlyosabb ítéletet várták, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát. Kérjük a Legfelsőbb Bíróságot, hogy az ügyben – mely fellebbezés alatt áll – a törvényeinknek megfelelő komoly ítéletet hozzon
– írta a Legfelsőbb Bíróság elnökének felháborodottan, de elvtársi üdvözlettel Pap János Veszprém megyei párttitkár 1957. november 2-án. Az igazán gyomorforgató az, hogy Pap inkább köszönettel tartozott volna annak, akinek itt éppen a halálát követelte.
Az érintett személy Brusznyai Árpád klasszika-filológus, a „rendpárti” forradalmár, aki sokkal inkább származása és családja okán vált a kádári megtorlás ideális bűnbakjává, semmint a tettei miatt. Koncepciós pere végén első fokon életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá, a másodfokon eljáró legfelsőbb bírósági katonai különtanács azonban – talán befolyásolva Pap János dörgedelmétől – halálra ítélte.
Brusznyai születésének 100. évfordulóján (1924. június 27.) Földváryné dr. Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével beszélgettünk.
Megbélyegzett, reakciós
Gyerekkorától az ókorért rajongva latin–ógörög–történelem szakon végzett a budapesti tudományegyetemen 1949-ben, majd nyomban a görög filológiai intézetben helyezkedett el tanársegédként a kor egyik legnagyobb, nemzetközileg is jelentős klasszika-filológusa, Moravcsik Gyula mellett. Tudományos karrierjének lehetősége azonban nagyon hamar szertefoszlott, amikor Rákosi diktatúrája 1950-ben reakciósnak bélyegezte, és megfosztotta az állásától. Az indoklás akkoriban teljesen megszokott:
Polgári származása okán reakciósnak számított, esetében »súlyosbítva« azzal, hogy édesapja az előző rendszerben csendőr volt, testvére pedig katolikus pap
– mondja a 24.hu-nak Kiss Réka.
A fővárosban sem volt tovább maradása, Vácon lett kántor, majd 1952-ben a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban kapott tanári állást. Csakhamar a város elismert, köztiszteletben álló polgárává vált, a helyi közélet egyik vezető értelmiségijévé. A Rajk László és társai újratemetése utáni kissé felszabadultabb hangulatban nem rejtette véka alá rendszerkritikáját, a budapesti Petőfi Kör veszprémi megfelelője, a Batsányi Kör egyik alapítója volt.
Októberben több veszprémi ankéton is kemény hangon nyilvánult meg, politikai gyilkosságokkal vádolta a rendszert, szélhámosságról beszélt, a szegénység enyhítését és a szovjetek távozását, szabadságot követelt. Mindezt kizárólag törvényes keretek között gondolta elérni, a történész kiemeli: Brusznyai legkevésbé sem akart forradalmár lenni – és, ha az objektív tényeket nézzük, nem is vált azzá, a legnagyobb káosz idején is a béke és a törvényesség fenntartásán dolgozott.
A nyugalmat védte és a törvényességet
Amikor október 23-án kitört a forradalom, Veszprémben ugyanaz a folyamat ment végbe, mint más vidéki nagyvárosokban. Egy-két napon belül megindult a pártállami közigazgatási szervek lebontása, ezzel párhuzamosan pedig az alulról jövő, demokratikus intézményrendszer kiépítése – a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács október 26-án alakult meg Lóránd Imre vezetésével, Brusznyai a testület egyik tagja lett. Azonnal felvették a kapcsolatot a budapesti kormánnyal, a többi tanáccsal, megkezdték a téeszek felszámolását – miközben ügyeltek rá, hogy a közös vagyont ne lehessen csak úgy széthordani –, a tagosítással elvett földek visszaadását stb.
A már említett rendpárti forradalom gyakorlati megvalósulását látjuk Veszprémben, ahol a vezetők mindenek felett a törvényes vagy a lehetőségekhez képest „legtörvényesebb” működés felett őrködtek. A fővárosban ekkor utcai harcok dúltak, a veszprémi egyetemi ifjúság folyamatosan fegyvert követelt, hogy harcolni menjen Pestre, ennek a nagy tekintéllyel rendelkező Brusznyai képezte az egyik fő akadályát: mindvégig és következetesen kiállt az összecsapások elkerülése, illetve beszüntetése mellett.
Október 28-án Nagy Imre kijelentette, hogy a történtek nem ellenforradalomnak, hanem népfelkelésnek minősülnek, mire Veszprémben is megalakult a nemzetőrség, a forradalom fegyveres rendfenntartó szerve. November 1-jén, a szovjet csapatmozgások, azaz újabb egységek Magyarországra küldésének hírére Lóránd lemondott, a nemzeti forradalmi tanács elnöki tisztét Brusznyai Árpád vette át. Hozzáállása ekkor sem változott: zárolta például a kommunista párt vagyonát, de az apparátus fizetését kiutalta, hogy a családok ne maradjanak jövedelem nélkül.
Megakadályozta a népítéleteket, az önbíráskodás megelőzése érdekében egyes funkcionáriusokat védőőrizetbe vett. Hitt benne és következetesen képviselte, hogy az igazságszolgáltatás független bíróságok feladata lesz majd a későbbiekben
– emeli ki a történész a rendpárti forradalom jelentését is tovább árnyalva.
Veszélyes ellenfél és bűnbak egy személyben
Ezekben a napokban került személyes kapcsolatba a vele hasonló korú Pap Jánossal, a megyei párttitkárral. Pap kereste meg Brusznyait azzal, hogy szeretne visszatérni a civil életbe, és ő, mint a forradalmi tanács elnöke, segítsen neki elhelyezkedni végzettsége szerint vegyésztechnikusként. Brusznyai korrekt módon bánt vele, segítséget, támogatást ígért.
Sorsát végül az a tény pecsételte meg – túl azon persze, hogy a szabadságharc elbukott –, hogy Budapest után Veszprémben alakult ki a leghevesebb ellenállás a szovjet csapatok második támadásával szemben. A várost megszálló szovjetek elhurcolták, decemberben térhetett haza, és hiába figyelmeztették sokan, nem menekült külföldre. Többször is őrizetbe vették, végleges letartóztatására 1957 áprilisában került sor.
A veszprémi események, főleg, hogy szovjet katonák is életüket vesztették, nyilván nem maradhattak megtorlás nélkül, a kádári hatalom szempontjából pedig Brusznyai Árpád ideális bűnbak volt. Egyrészt a csendőr apával (fasiszta reakció), illetve a papként szolgáló testvérrel (klerikális reakció) tökéletesen megfelelt a propaganda céljainak, amely a „horthyfasiszták” előre megtervezett akciójaként tálalta az eseményeket, akiknek célja a nép hatalmának megdöntése. Másrészt a legélesebb helyzetben is erkölcsös, elvhű és tettre kész embernek mutatkozott, az ilyenektől pedig a diktatúra igyekezett megszabadulni.
Képtelen, hazug vádak
A Brusznyai-per koncepciós jellegét, a vádak koholt voltát dr. Kahler Frigyes jogtörténész, nyugalmazott tanácsvezető bíró hosszas kutatásai eredményeként aprólékosan és kimerítő módon bizonyította. Kiss Réka a szemléltetés kedvéért csak néhány példát hoz.
- A vád szerint a forradalmi tanács vezetőjeként Brusznyai felelőssége, hogy a veszprémi harcokban 180 szovjet katona és 70 civil vesztette életét. Az igazság az, hogy a számok és a kategóriák sem stimmelnek. A szovjet csapatok ellen szabadságharc zajlott, amely során a városban összesen 10 szovjet katona halt meg, 25 megsebesült, és 42 „civil”, azaz szabadságharcos vesztette életét. A szovjet veszteségek nagyobb részét ráadásul baráti tűz okozta.
- Felelőtlenül, meggondolatlanul osztott ki fegyvereket, amivel hozzájárult a harcok kirobbanásához. Az igazság ezzel szemben az, hogy amikor október 28-án megalakult a nemzetőrség, Brusznyai épp Pesten tárgyalt a fegyverkiadás szabályairól a Honvédelmi Minisztérium vezetőivel. Kána Lőrinc vezérőrnagy megnyugtatta: a nemzetőrség felfegyverzését minisztériumi rendelet alapján a honvédség végzi. Kána ezt a perben tanúként letagadta. Másrészt a nemzetőröknek akkor kiosztott fegyvereket nem használták a harcokban.
- Veszprém városa védelmi tervet készített, vagyis előre készült a fegyveres harc kirobbantására. Túl azon, hogy bármilyen kor bármilyen vezetésének kutya kötelessége megvédeni a rábízott embereket egy ellenséges támadástól, e vádpont „igazolása” talán a legnevetségesebb. Eszerint, mivel Brusznyai nem törekedett a városvédelmi terv megsemmisítésére, amelynek létezéséről tudott, de tartalmát nem ismerte, tulajdonképpen támogatta azt, és egyetértett a benne foglaltakkal.
A klasszika-filológus tudósember, Brusznyai Árpád naiv volt a politikában, és meggyőződéses demokrata. A tárgyalás során jóhiszeműen válaszolt a kérdésekre, őszintén törekedett az igazság feltárására, maga adta a muníciót vádlói kezébe, akik minden szavát kiforgatták, hogy ellene fordítsák. Mire erre rájött, már késő volt, a diktatúra gépezete bedarálta.
Felakasztották
Az ügyben első fokon eljáró Győri Katonai Bíróság különtanácsa 1957. október 19-én Brusznyai Árpádot bűnösnek mondta ki a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűncselekményében, és az enyhítő körülményeket figyelembe véve életfogytiglani börtönre ítélte, ami azért jelzi, hogy a bíróság is érzékelte, a vádak túlzók.
Az „enyhe” ítéleten felháborodva írta meg Pap János fent már idézett sorait, majd a fellebbezések után összeülő Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa Szimler János hadbíró alezredes vezetésével 1958. január 7-én az életfogytiglant kötél általi halálra változtatta. Az eljárásrendnek megfelelően a bírói testület az ítélet meghozatala után kegyelmi tanáccsá alakult, és még itt is két bíró ellenezte a kivégzését, ám véleményükkel 3:2 arányban kisebbségben maradtak.
Olyan kiválóságok próbáltak közbenjárni Brusznyai érdekében Kádár Jánosnál, mint Moravcsik Gyula, Keresztury Dezső vagy Kodály Zoltán – eredménytelenül.
A kérdésre, hogy mi indította Pap Jánost a halálbüntetést kérő levél megírására, a pontos választ már sohasem kapjuk meg. A rendszerváltás után többször is felmerült Pap felelősségre vonása részben Brusznyai ügyében is, ám ez nem történt meg, 1994-ben pedig az egykori párttitkár lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot követett el.
