Tudomány

Rejtélyes gyilkosok végeztek a nagy maffiózóval

Bettmann / Getty Images
Bettmann / Getty Images

Benjamin „Bugsy” Siegel, az Egyesült Államok történetének egyik leghírhedtebb gengsztere 77 éve, 1947. június 20-án halt meg. A szegény, zsidó családból származó Bugsy már gyermekként a bűnözésben találta meg a kiutat a nyomorból, sokáig utcai tolvajlásból tartotta fenn magát – írja a Rubicon.

Bérgyilkosság és kábítószerek

Piti lopásainak akkor lett vége, amikor Moe Sedway maffiózó tanítványául fogadta. Ettől kezdve zsarolással, védelmi pénz szedésével, valamint fegyveres rablással foglalkozott, és vélhetően már tinédzserként elkövette első gyilkosságát.

Később megkereste őt Meyer Lansky, aki az 1920-as évek közepén olasz mintára egy nemzeti alapú zsidó maffiát igyekezett megszervezni. Siegelt az elsők között léptette be csapatába, akinek feladata az alkoholtilalom nyomán felvirágzó szeszcsempészet, a kábítószer-terjesztés és a bérgyilkosság lett. Tevékenységéből hamar nagy vagyont szerzett, illetve fontos kapcsolatokat kötött, még Al Caponéval is szívélyes viszonyban állt.

Az 1930-as évektől Kaliforniában élt, ahol szerencsejátékból, drogcsempészetből, illetve prostitúcióból hatalmas bevétele lett, amelyből fényűző életet élt. Beverly Hills-i otthonában tartott partijain olyan hírességek jelentek meg, mint Cary GrantTony Curtis és Frank Sinatra. Ezen felül pedig tisztségviselőkkel, politikusokkal, ügyészekkel és üzletemberekkel is jó viszonyba került.

Rejtélyes gyilkosok

Ismertségeinek köszönhetően a gengszter többször is elkerülte a börtönt, ám egyik gyilkosságát, majd az 1944-es szerencsejáték-botránnyal együtt járó letartóztatását nem tudta eltitkolni. A sajtó ebben az időben kezdte el Siegelt „Bugsy” gúnynéven emlegetni, amelyet egész életében gyűlölt.

1945 után bűnszervezete is elvesztette bizalmát Siegelben, feltehetőleg ez okozhatta vesztét is. Benjamin Siegel 1947. június 20-án, szeretője, Virginia Hill otthonában halt meg, miután ismeretlenek tüzet nyitottak rá az ablakon keresztül.Siegel gyilkosait sohasem találták meg, kilétük máig rejtély.

Kapcsolódó
Már az iskolában tanárt pofozott a gengszter
Al Capone egyszerre volt adakozó és elfogadó, illetve kegyetlen alvilági uralkodó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik