Tudomány

Sosem látott képződményt fotóztak a Marson

NASA / JPL-Caltech / ASU / MSSS
NASA / JPL-Caltech / ASU / MSSS

Páratlan, világos színű sziklát örökített meg a Mars felszínén a NASA Perseverance rovere – írja a Live Science. A különleges képződményt a bolygó Jezero-kráterében fedezték fel, és az Atoko Point nevet kapta.

A szakértők elmondták, hogy ezelőtt még sosem láttak ehhez hasonló színű követ a vörös bolygón, és hogy a furcsa szikla akár eddig ismeretlen részleteket is elárulhat a Mars múltjáról.

Az Atoko Point mintegy 45 centiméter széles, és 35 centiméter magas lehet. Színe azért térhet el ennyire az őt körülvevő sötét sziklákétól, mert egy ősi folyó a bolygó egy másik részéről szállíthatta el. Egy másik lehetséges magyarázat szerint magma hozhatta létre a föld alatt, később pedig az eróziónak köszönhetően került a felszínre.

A kutatók úgy vélik, az Atoko Point az első világos szikla, amelyet a planétán találtak, de nem az utolsó. Bíznak benne ugyanis, hogy a Perseverance marsjáró több hasonlót is lencse végre kap majd, miközben folytatja útját a Jezero-kráterben.

A Perseverance még 2021-ben landolt a vörös bolygó felszínén, egészen azóta végzi a Jezero-kráter felderítését. A kráter feltehetőleg egy ősi, kiszáradt tó medre, ezért a gép elsődleges feladata az, hogy életre utaló jeleket keressen.

Kapcsolódó
Magyarázatot találhattak a Mars egyik rejtélyére
A marsi metán furcsa ingadozásokat mutat, szakértők egy csoportja most megtalálhatta ennek okát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik