Tudomány

Csütörtökön hivatalosan is kezdetét veszi a nyár

Photo and Co / Getty Images
Photo and Co / Getty Images

Bizonyára sokan nem érzik a 30-35 fokos hőség miatt, de valójában még mindig a csillagászati tavaszban vagyunk. Csütörtökön, azaz június 20-án este 22 óra 51 perckor azonban sor kerül a nyári napfordulóra, írja az Időkép.

Ekkor éri el az északi féltekén a Nap látszólagos pályájának legmagasabb pontját, és ekkor lépünk át hivatalosan is a csillagászati nyárba. Ettől az időponttól kezdve a pályája ereszkedni kezd.

A napforduló időpontja nem állandó: a Föld Nap körüli keringése, valamint a Földnek saját tengelye körüli forgása nagyjából negyed nap híján nem egymás egész számú többszörösei.

Csütörtök este keleten 20 óra 34 perckor, Budapesten 20 óra 44 perckor, nyugati határainknál pedig 20 óra 54 perckor tér nyugovóra a Nap.

Június 21-én hajnalban keleti határainknál 4 óra 35 perckor, a fővárosban 4 óra 46 perckor, nyugaton pedig 4 óra 57 perckor kerül sor az idei csillagászati nyár első napkeltéjére. Az egész évet figyelembe véve ekkor nyugszik le, illetve kel fel a legészakabbra a Nap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik