Tudomány

Belopódzott a világ legnagyobb gejzírjéhez, börtön lett a vége

SergeYatunin / Getty Images
SergeYatunin / Getty Images

Börtönbüntetést, pénzbírságot és két éves kitiltást kapott egy 21 éves férfi, amiért behatolt a hírhedten robbanékony Steamboat gejzír közelében található lezárt területre az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban, írja az IFLScience.

Az eset idén április 19-én történt, amikor Viktor Pyshniuk az egy méteres kerítést és a táblákat figyelmen kívül hagyva felsétált a gejzír közelében található dombra, melyet követően 5-6 méterre meg is közelítette a veszélyes területet. Ekkor lépett a színre egy rendfenntartó, akinek Pyshniuk azt mondta, hogy csak azért hagyta el a sétányt, hogy fényképezzen.

A rendőr felhívta a figyelmét, amellett, hogy a kijelölt ösvényt illegális elhagyni, a területen igen gyenge a talajréteg, ami rosszabb esetben az életébe kerülhet.

Emellett jelezte, hogy a gejzírnél 130 méteres forró vízoszlopot is megfigyeltek már, előre nem látható kitöréseit pedig napokon át tartó gőzfelhő követi. Rosszabb esetben pedig nemcsak pár méternyire a gejzírtől, de a több száz méterre lévő parkolóba is zuhoghatnak a kitöréssel törmelékek.

A bíróság végül 1500 dolláros pénzbírság és 50 dolláros illeték megfizetésére kötelezte a férfit, amellett hogy két évre kitiltották Yellowstone-ból. A bíró emellett arról is határozott, hogy Pyshniuknak hét napra börtönbe kell vonulnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik