Tudomány

Állkapcsán szúrták át a magyarok Harcias Frigyest

Wikipedia
IV. Béla
Wikipedia
IV. Béla

A német krónikások által „harcias” jelzővel illetett Babenberg Frigyes osztrák és stájer herceg 1230-ban foglalta el trónját, majd rövid időn belül magyar, cseh szomszédjával és II. Frigyes német-római császárral is összeveszett. Később, a pápával hadakozó császár megbocsátott, így a Babenberg uralkodó a következő években már hűbérura szövetségeseként próbálta megvalósítani nagyra törő álmait. Miközben Krajnát és Aquileia városát is igyekezett uralma alá hajtani, a tatárok pusztítását kihasználva 1241-ben elfogta a Bécsbe menekülő IV. Béla magyar királyt, hogy több vármegyét csikarjon ki tőle. A herceg ekkor állt hatalma csúcsán, ugyanis unokahúga, Babenberg Gertrúd és László morva őrgróf eljegyzése révén a cseh királlyal is szövetséget kötött – írja a Rubicon.hu.

Béla még 1242-ben visszaszerezte a zsarolással elhódított vármegyéket, majd békére kényszerítette Frigyest, akinek a csehekkel kötött szövetsége is felbomlott, miután megsemmisítették Babenberg Gertrúd és a morva őrgróf eljegyzését. A harcias herceg „két szék között a pad alá esett”, helyzete pedig az 1240-es évek közepére kritikussá vált, ugyanis a revansra vágyó IV. Béla szövetségre lépett Csehországgal. A magyar uralkodó 1246 tavaszára hadjáratot tervezett Ausztria ellen, I. Vencel azonban a megbeszéltnél jóval korábban, már januárban megindult, és a Thaya folyónál súlyos vereséget szenvedett.

Béla magára maradt, riválisa pedig igyekezett megelőzni őt, ezért 1246 tavaszán portyát vezetett Sopron és Pozsony környékén, ám Rátholt Lóránt ispán megfutamította csapatait. IV. Béla jelentős kun és orosz csapatokkal megerősített serege 1246. június 15-én érte el a Lajta határfolyót, ám az átkelés során váratlanul szemben találta magát az ellenséggel.

…a magyar nemzet csatában megölte Újhelynél Frigyes osztrák herceget, a harcias férfiút; az állkapcsán szúrták át. Noha a herceg odaveszett a háborúban, Béla király és a magyarok nem nyertek győzelmet

– írja a Képes krónika.

A történészek úgy vélik, hogy az ütközet valahol a mai Ebenfurt és Lajtaújfalu közelében zajlott, és a magyar király – akiről a krónikások is elismerik, hogy hadi vállalkozásaiban ritkán bizonyult szerencsésnek – végül alulmaradt. Frigyes halálának körülményei tisztázatlanok: egyesek később azt állították, hogy hátulról szúrták le, míg mások úgy vélték, a zűrzavarban magyar lovasok gyűrűjébe keveredett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik