Tudomány

Megtalálták a legendás sarkkutató hajóját

Wikimedia Commons / Közkincs
Wikimedia Commons / Közkincs

Megtalálták annak a hajónak a roncsát, amelynek fedélzetén Sir Ernest Shackleton legendás sarkkutató életét vesztette – írja a The Guardian. A Quest évtizedekkel később, 1962-ben, egy fókavadászaton süllyedt el Kanada közelében a Labrador-tengeren.

John Geiger, a kutatás és a Kanadai Királyi Földrajzi Társaság vezetője szerint a gőzhajó maradványainak megtalálása Shackleton rendkívüli történetének egyik utolsó fejezete.

A roncsot 400 méteres mélységben fedezték fel.

A Quest 1922. január 5-én mintegy 12 ezer kilométerrel távolabb, a dél-georgiai Grytviken kikötőjében horgonyzott, amikor Shackleton szívrohamot kapott a fedélzetén, majd meghalt. A felfedező ekkor mindössze 47 éves volt, hét évvel korábban egy majdnem katasztrófával végződő antarktiszi úton vett részt.

1914-ben Shackleton azt remélte, hogy először kelhet át az Antarktisz szárazföldjén. A küldetés akkor került veszélybe, amikor a csapat hajója, az Endurance a Weddell-tengeren jégbe szorult. Shackleton és emberei kénytelenek voltak az instabil jégtáblákon táborozni, a hónapokig tartó sodródás után az Endurance elsüllyedt, a csapat pedig mentőcsónakokkal menekült a lakatlan, kietlen Elefánt-szigetre.

Shackleton öt emberével hatalmas útra indult, hogy elérje a grytvikeni bálnavadász-állomást. Négy hónappal később sikerült kimenteni az Elefánt-szigeten maradt társakat, a legénység mind a 27 tagja túlélte a megpróbáltatásokat.

A korszakban a sarkkutatók gyakran vesztették életüket a nehéz körülmények között, Shackleton azonban kimagasló teljesítményt nyújtott. Képességeit jól bizonyítja, hogy újabb expedíciójára korábbi csapatából nyolcan is elkísérték.

Jégnek ütközött

Az 1917-ben épült Quest az Endurance-nél kisebb volt, és mai szemmel nézve gyakorlatilag alkalmatlan volt a misszióra. Shackleton az út során meghalt, halála után Frank Wild vette át a vezetést, ám a hónapokig tartó küzdelem nem járt sikerrel, a csapatnak vissza kellett térnie az Egyesült Királyságba.

Ez a sarkkutatás hőskorának végét jelentette, a Quest viszont folytatta működését. Amikor Roald Amundsen norvég kutató 1928-ban eltűnt az Északi-sarkvidéken, a gőzös is bekapcsolódott a sikertelen keresésbe. A későbbiekben is részt vett egy sarkvidéki expedícióban, majd a második világháború alatt aknaszedőként szolgált a Karib-tengeren.

A háború után eredeti funkcióját tölthette be: fókavadászatokon használták a Labrador-tengeren. 1962 májusában itt süllyedt el, miután jégnek ütközött, a legénységet sikerült kimenteni.

Az Endurance roncsát 2022-ben fedezték fel, ezt követően Shackleton tisztelői a Quest felé fordultak. A Geiger vezette csapat ötnapnyi helyszíni keresés után, szonár segítségével észlelte a maradványokat. A roncs meglehetősen ép, a szakértők azt tervezik, hogy még idén visszatérnek a területre.

Kapcsolódó
Megtalálták a legendás hajó roncsát
Az Endurance 1915-ben süllyedt el az Antarktisznál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik