Tudomány

Berobban a nyár, 30 fok fölé megyünk

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Rengeteg csapadékot hoztak az elmúlt napok, sok helyen komoly viharok alakultak ki, de még mindig „olcsón” megúsztuk, hiszen mindeközben Nyugat-Európa egyes tájaira özönvíz zúdult. Ezt kivételesen egy történelmi méretű anticiklon kialakulásának köszönhettünk, amely direkt kapcsolatot hozott létre a sarkvidéki hideg és a mediterrán térség enyhe légtömege között, ennek a hatása a jelenlegi dunai árhullám. Az itthoni csapadékot egy mediterrán ciklon okozta, amely épp ma vívja haláltusáját.

A ciklon kedden kimúlik, elenyészik, a folytatás pedig száraz lesz és meleg, rákapcsol a nyár

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Szerdától már egy kiterjedt anticiklon alakítja időjárásunkat, és a héten ugyan egy-egy front megjelenhet fölöttünk, de ezekből csak elszórtan várhatók kisebb-nagyobb záporok, zivatarok. Jelen állás szerint vasárnap délután, este érhet el minket egy hidegfront, amely kisebb lehűlést és jelentős mennyiségű csapadékot hozhat, majd a jövő hét második felében fordulhat tartósan csapadékosabbra az idő. Kedden a legmagasabb hőmérséklet 20-25 fok között alakul, aztán rákapcsol a nyár, szerdán alulról súroljuk a 30 fokot, csütörtökön át is lépjük,

míg pénteken már 26-32, szombaton 27-33 fok várható.

A viharoknak azonban nincs még vége varázsütésre, hazánk nagy részén továbbra is figyelmeztető előrejelzés van érvényben zivatarok és/vagy felhőszakadás miatt. Ezek szerint kedd estig a Dunától keletre elszórtan, délután a nyugati határ közelében helyenként valószínűek zivatarok. Elsősorban az Észak-Alföld, Északi-középhegység térségében számíthatunk rájuk, és helyenként felhőszakadás (> 30 mm) kísérheti őket. Kissé nagyobb valószínűséggel egy-egy helyen Borsod, Heves, illetve Szabolcs megye keleti részein lokálisan 50 mm-t elérő vagy meghaladó csapadékra is van esély.

Szerda déltől, estig szórványosan valószínű zivatar – várhatóan az északnyugati, északi határ közelében kisebb számban – amelyekhez helyenként felhőszakadás-szerű intenzitással lokálisan jelentősebb mennyiségű (20-30 mm) csapadék, néhol viharos (55-75 km/h) széllökés, illetve jégeső (2 cm alatti átmérővel) társulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik