Tudomány

Az elmúlt évtized legfényesebb üstököse tűnhet fel ősszel

Sergey Kuznetsov / Getty Images
Sergey Kuznetsov / Getty Images

Szabad szemmel is látható, sőt a csillagoknál is fényesebben ragyogó lehet majd egy ősszel érkező üstökös – írja a Space.com. A C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) nevű égitestet még 2023 februárjában fedezték fel, akkor a Jupiter közelében tartózkodott, azóta viszont egyre közeledik bolygónk felé.

A csillagászok szerint az üstökös most először léphetett be a Naprendszerbe, idáig az Oort-felhőben keringhetett több milliárd másik üstökösmag társaságában. Október 12-én kerülhet a legközelebb hozzánk, amikor mindössze 71 millió kilométerre fog elhaladni a Föld mellett. Ez pedig azt jelenti, hogy jó eséllyel szabad szemmel is megfigyelhető lesz, és akár még a csóvája is kirajzolódhat az éjszakai égbolton.

Ez azonban még nem garantált, ugyanis elképzelhető, hogy a Nap felé közeledve fényessége nem fog tovább fokozódni, ebben az esetben le kell mondanunk a ritka égi jelenségről.

Ha viszont szerencsénk van, akkor ez lehet majd a legragyogóbb üstökös 2007 óta, fényessége október 8-a környékén akár a Vénuszéval is vetekedhet.

Kapcsolódó
Magyarországról örökítették meg a látványos üstököst
A felvételeket Majzik Lionel magyar asztrofotós készítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik