Az 1944-es normandiai partraszállástól kezdve a Harmadik Birodalmat már nyugatról is keményen szorongatták, a harapófogó 1945 áprilisában kezdett végérvényesen összezárni: 25-én először találták magukat szemközt amerikai és szovjet katonák. Az első kapcsolatfelvétel aznap dél körül történt az Elba délebbi szakaszán, Strehla városa közelében. Albert Kotzebue amerikai főhadnagy háromfős felderítő csapatával átkelt a folyón, hogy felmérje a terepet, de már a nyugati partról látták, hogy a túloldalon az ellenség helyett az oroszok tartózkodnak. Jeleztek nekik, a túlparton pedig személyesen is találkoztak az Első Ukrán Front egyik előretolt ezredével, akit Alexander Gargyiev alezredes vezetett – írja a Múlt-kor.hu.
Ugyanezen a napon, néhány órával később William Robertson alhadnagy társaival belebotlott az Alexander Szilvaskó hadnagy vezette őrjáratba a szászországi Torgau elpusztult Elba-hídjánál. Alekszej Gorlianszki visszaemlékezései szerint ő rálőtt a németeknek hitt amerikaiakra, akik azonban nem viszonozták a tüzet, helyette ezt kiáltották:
Muscovi-Washington. Hitler caput. Hurrá!
Bár egyikük sem tudott a másik nyelvén kommunikálni, az ölelések és kézfogások közepette szavakra nem is volt szükség. Robertson és Szilvaskó életük hátralévő részében is tartották egymással a kapcsolatot. Két nappal később a két férfi hivatalos körülmények, berendezett háttér előtt („a kelet találkozik a nyugattal” felirattal), fotósok előtt is eljátszotta a találkozást.
Egyes források szerint mind Kotzebue, mind Robertson járőre parancs ellenére találkozott a Vörös Hadsereg tagjaival, ám feletteseik ezúttal elnézőek voltak. Az érintett szovjeteket viszont később visszahívták a frontról, majd ki is zárták a pártból. Az első napokban az amerikai és a szovjet katonák barátkoztak egymással, benzint cseréltek tojásra, megmutatták egymásnak fegyvereiket és egyéb felszereléseiket. Idővel azonban egyre fagyosabban kezdtek viselkedni egymással, a politika ugyanis közbeszólt.
