A mai város területe már az ókortól lakott volt, az illírek, majd a rómaiak hoztak létre települést. Az ókori romokon a VII. század környékén szlávok építettek újabb kikötővárost, amely a többi dalmát várossal együtt a kereskedelem révén indult komoly fejlődésnek, a XV. században még Triesztet is felülmúlta gazdagságával – írja a Rubicon.hu.
III. Frigyes 1464-ben megvásárolta, és a Habsburg Örökös Tartományok közé sorolta a kikötővárost, amely később szabad királyi, majd szabad kikötővárosi rangot szerzett, III. Károly császár pedig a XVIII. század első felében egy Károlyvárostól épített út segítségével megpróbálta az osztrák tartományok kereskedelmi hálózatába integrálni.
Mária Terézia 1776. október 2-án kiadott rendeletével a Szent Korona országaihoz csatolva Fiumét, ám a rendelkezés nem volt egyértelmű. Bár a város a korona révén egyértelműen Magyarországhoz kapcsolódott (amivel Horvátország 1102 óta perszonálunióban állt), a józan ész azt diktálta, hogy a terület a városfalon kívül kezdődő Horvát-Szlavón Bánság része legyen. A vitát eldöntendő a királynő 1779. április 23-án kiadott egy második rendeletet:
A királynő ettől az adománytól a magyar kereskedelem és gazdaság fellendülését várta, illetve abban bízott, hogy nem csak a privilégiumok sora, hanem a magyar területektől való távolság (és az ebből következő nagyobb önállóság) is meggyorsítja majd Fiume fejlődését.
