Tudomány

Tovább élhetnek azok, akiknek erős a kézfogása

Tom Merton / Getty Images
Tom Merton / Getty Images

Egy több százezer ember bevonásával készült tanulmány szerint egyeseknek olyan génjeik vannak, amelyek természetesen erősebbé teszik őket. Ha ez nem lenne elég nagy előny, az érintett személyeknél 23 százalékkal alacsonyabb volt a gyakori betegségek kialakulásának kockázata, és a várható élettartam is hosszabbnak bizonyult, írja a Science Alert.

A finn kutatócsapat úgy gondolja, hogy az izomerőt befolyásoló genetikai tényezők szerepet játszhatnak az egészséges öregedésben. Az izomerő, különösen a kézfogás erőssége pedig a kutatás szerint befolyásolhatja az életkorral összefüggő betegségek és sérülések kezelésének képességét.

A vizsgált 342 443 ember adatai egy finn biobankból érkeztek, amely szerint az alanyok életkora 40 és 108 év közötti volt, a nők aránya pedig 53 százalékos. A teszt során a mérőszám a poligén kockázati pontszám (PRS) volt, amely a genetikai adatok alapján értékelt öröklődési rendellenesség kialakulási esélyszámából és a különböző génvariánsok kockázati esélyszámából tevődik össze.

A vizsgált betegségek között voltak többek közt a szív- és tüdőbetegségek, a mozgásszervi és a kötőszöveti betegségek, a rákos megbetegedések, valamint a mentális és a kognitív zavarok, illetve a törések is. Amennyiben az illető kézfogása erős volt, rendre alacsonyabb volt a fent említett betegségek kialakulásának kockázata, különösképp a több ízületet érintő ízületi gyulladás (polyarthritis), illetve a vaszkuláris demencia esetében.

A jó eredmény ugyanakkor nem befolyásolja azt, hogy milyen gyorsan gyógyulnak meg az érintettek a súlyos sérülések vagy betegségek után.

A csapat szerint a mérőszám használata önmagában nem hasznos klinikai körülmények között, a jövőbeli kutatások szempontjából azonban jelezték, érdemes lehet kideríteni, hogy az izomerő és az egészségügyi problémák közötti kapcsolat visszavezethető-e közvetlen okokra vagy közös genetikai és környezeti tényezőkre.

Kapcsolódó
Volt idő, amikor kis híján kihalt az emberiség
A távoli múltban, jóval a Homo sapiens megjelenése előtt őseink száma drasztikusan lecsökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik