Savanyú Jóska, az utolsó híres magyar betyár 1907. április 9-én halt meg. Az útonálló a Bakonyban, Vas, Veszprém, Győr és Zala vármegyék területén garázdálkodott – írja a Rubicon.
Savanyú Jóska 1841-ben, Izsákfán született. Betyár elődeihez hasonló módon juhász volt, aki a szegény sors helyett a bűnöző életmódot választotta.
Első rablását állítólag 1881-ben hajtotta végre, amikor kifosztotta Háczky Kálmán csabrendeki birtokost, majd meggyilkolta a helyi főbírót, Bogyay Antalt. Az ezt követő három évben rablásaival és gyilkosságokkal rettegésben tartotta Zalát és a szomszéd vármegyéket is.
1883-tól országos elfogatóparancs volt érvényben ellene, 1000 forint vérdíj jutalmat ígérve a nyomravezetőnek. A betyár rendkívül apró termetű, 160 centiméter magas ember volt, adottsága állítólag sokszor mentette ki a csendőrök gyűrűjéből. 1884-ben azonban mégis kézre került, a betyárokra jellemző módon, mulatozás közben fogták el a zalahalápi csárdában.
Jóskát Szombathelyen először halálra, majd börtönbüntetésre ítélték. Több mint húsz évet töltött fegyházban, végül a váci püspök kezdeményezésére 1906-ban kiengedték.
Búcsúlevelében azt írta, az őt kínzó reuma fájdalmai miatt vetett véget életének.