Tudomány

Törökországba vitték a magyar hős fejét

Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis
Irinyi Sándor: Thury György halála.
Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis
Irinyi Sándor: Thury György halála.

Thury György kanizsai kapitány, az egyik leghíresebb magyar végvári vitéz 453 éve, 1571. április 2-án halt meg. A rettegett harcos eredményesen védelmezte a magyar határt, ezért a törökök mindenképpen félre akarták állítani – derül ki a Rubicon cikkéből.

Thury, a hős katona

Thury egy felvidéki nemesi családba született 1519 körül, amely az Árpád-kor óta kiváló vitézeket adott a magyar királyoknak: a végvári hős nagyapja, Miklós például Hunyadi Mátyás seregében harcolt, édesapja, Gábor pedig a török hódítók ellen tüntette ki magát. Thury György szintén katonai pályára lépett, és már huszonévesen huszárfőlegénynek léptették elő Ság – a mai Ipolyság – várában, a csatákban pedig kitűnt hősies viselkedésével.

Vitézségével kiemelte Léva kapitányi tisztségét és Bars vármegye főispáni címét is. Később Palota – a mai Várpalota – élére került, ez a vár Veszprém eleste után a Dunántúl egyik legfontosabb védőbástyája lett. György merész portyákat vezetett a török hódoltság alatt álló területekre és számtalan párbajt vívott. A források szerint volt olyan török vitéz, aki csak azért érkezett Magyarországra, hogy megmérkőzhessen Thury Györggyel.

Csellel számoltak le a vitézzel

Kanizsa kapitányának 1567-ben tették meg, ez az erődítmény még Várpalotánál is fontosabb helyet foglalt el a végvárrendszerben. Thury eredményesen védelmezte a kanizsai határszakaszt a törökök ellen, ezért Ali szigetvári bég cselt eszelt ki a kapitány félreállítására.

A pécsi, koppányi és fehérvári bégekkel együtt 1571 tavaszán Kanizsa alá vonultak, és pusztítani kezdték a környékbeli falvakat. Thury György természetesen azonnal a portyázók ellen vonult, akik éppen erre vártak, és könnyűszerrel maguk után csalták a gyanútlan magyarokat. Ali bég többszörös túlerővel támadt lesből Thury maroknyi csapatára, ezzel kelepcébe zárva ellenfelét. A törökök először élve akarták elkapni Györgyöt, de a vitézül küzdő harcos el akarta kerülni ezt a szégyent, ezért a szemtanúk szerint egy idő után már sisak nélkül harcolt, hogy könnyebben végezhessenek vele. Thury György végül életét vesztette az orosztonyi mocsárban, fejét pedig az oszmánok Konstantinápolyba vitték, ahol állítólag különleges tiszteletadással temették el. A hős testét Zrínyi György helyeztette végső nyugalomra Kanizsán, családja és hű katonái gyászában pedig az egész ország osztozott, hiszen kevés olyan vitéz termett a török elleni küzdelem során, mint amilyen Thury György volt.

Kapcsolódó
Román felkelők végeztek a magyar forradalom hősével
Vasvári Pált és csapatát csapdába csalták és megölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik