A rengeteg „Magyarországon világhíres” celebritásunk mellett valóban akad néhány szupersztárunk, akiknek a nevét az egész világon ismerik, mint Puskás Öcsi vagy Cicciolina, de közülük alighanem Harry Houdinié a legerősebb márkanév – fájdalom, éppen ő tagadta meg a magyarságát. 1972-ben még bizottságot is felállítottak, hogy tisztázzák a rejtélyes és korát ámulatba ejtő szabadulóművész születésének körülményeit.
Kemény munkával
Tudomásunk szerint Weisz Erikként látta meg a napvilágot 1874. március 24-én, Budapesten, a mai Csengery utcában, és négyéves volt, amikor a szülei kivándoroltak az Egyesült Államokba, Wisconsin államba. Gyerekkorában testvérével együtt teljesen megbabonázta egy mutatványos, aki az állította, hogy szellemek segítenek neki kiszabadulni egy lezárt ládából. A kamasz Weisz gyerekek nem hittek a szellemekben, csak a kemény munkában, úgyhogy innentől a bűvészmutatványok tanulmányozásának és gyakorlásának szentelték az idejüket.
Houdini először 17 éves korában lépett fel egy vásáron, későbbi művésznevét egy neves francia bűvész, Jean-Eugene Robert-Houdin után aggatta magára, és az utánzat idővel kapósabb lett, mint az eredeti. Ám ahhoz még próbálkozások sora vezetett: „Erich, a Levegő Hercege”, a „Kártyakirály”, a 19 évesen alapított „Öt cent” társulat, a „Houdini Testvérek” – míg végül sikert aratott az 1895-ös chicagói világkiállításon a „Metamorfózis” című attrakciójával. Ebben helyet cserélt a ládába zárt segédjével, akit később feleségül is vett. Bess Houdini mind a színpadon, mind a magánéletében elválaszthatatlan partnere lett a bűvésznek, aki az 1900-as európai körútjával ért el áttörést.
Csakis szellemek segítségével…
Az első magyarországi híradások amerikai szenzációként írtak róla, mint a Pesti Hírlap 1900. október 6-i, „A megszökés művésze” című tudósítása:
Szinte hihetetlen mutatványok színhelye volt a minap a berlini rendőrigazgatóság tanácsterme abból az alkalomból, hogy az amerikai Harry Houdini, mielőtt a Wintergartenben fellépne, a rendőrfőnök és a magasabb tisztviselők előtt próbaelőadást tartott a kiszabadulásból. A rendőrséget ugyanis fölötte érdekli az, hogy meddig terjedhet az ember ügyessége zárak és vaslakatok kinyitásában anélkül, hogy valami szerszámot vagy külsőleg észrevehető erőszakot alkalmazna. Valamely bűntett megítélésére vagy a nyomozás irányára az ilyesmi gyakran igen nagy fontossággal bírhat és ennélfogva Houdini előadása roppant tanulságos volt a rendőrtisztekre nézve. A »művész«, miután egy szál nadrágra levetkőzött, a rendőrség békáival vasra verette magát. Lábait összekötötték, karjait hátán öt duplabilincsessel fűzték össze és ujjait szorosan lezárták.
„Száját kendővel kötötték be, hogy azzal se dolgozhasson, és ezután egy nagyponyvával borították le tetőtől talpig. Hat perc múlva Houdini jelt adott, a takarót elvették és ő minden bilincs, béka és kötéltől megszabadulva állt a bámuló nézők előtt, szíves mosollyal az összes szerszámokat sértetlenül az asztalra téve. Amerikában egy jól elzárt szobából, ahol vasraverve őrizték, szökött meg anélkül, hogy valami készüléket használt vagy a bókokban és lakatokban kárt csinált volna. (…) Mindezeket csakis izmainak mesés ügyessége által produkálja és még több oly dolgot visz véghez, amelyet holmi spiritiszták csakis a »szellemek« segítségével bírnának megcsinálni.”
Vakbélgyulladás és gyomros
Érthető volt a rendőrség szakmai érdeklődése, a zárgyártók pedig presztízskérdést csináltak abból, hogy kifogjanak Houdinin. Nem csoda, hogy George Bernard Shaw drámaíró azt nyilatkozta: Jézus és Sherlock Holmes mellett Houdini nevét emlegetik a legtöbben, aki szupersztárként is tért vissza az Egyesült Államokba.
Az 1910-es évek Houdini-őrületéről E. L. Doctorow Ragtime című regénye is tanúskodik, de a belőle készült 1981-es Milos Forman-filmből sajnos kihagyták a Houdini-szálat, csak filmhíradó-részletben láthatjuk a szabadulóművészt, aki nemcsak víztartályból szökött meg, de még elefántot is „elvarázsolt” az 1918-as New York-i show-jában.
Bár a legveszedelmesebb mutatványok során kísértette a halált, végül egy perforált vakbélgyulladás és egy szerencsétlen ütés vitte el. 1926 októberében a montreáli McGill Egyetemen vendégeskedett, amelynek néhány diákját vendégül látta az öltözőjében. Az egyikük, Jocelyn Gordon Whitehead – aki a közhiedelemmel ellentétben nem volt ökölvívó –, megkérdezte a „mágust”, igaz-e, hogy bármilyen gyomorütést kibír? Mire az „igen” válaszra azonnal gyomron vágta a felkészületlen Houdinit, majd még többször.
A súlyos vakbélgyulladás és az ütések kombinációja végzetesnek bizonyult, bő egy héttel később, 1926. október 31-én, halloweenkor hunyt el a világ leghíresebb, büszkén amerikai művésze. Hagyatéka egy részét kései utódja, a Szabadság-szobrot is „eltüntető” illuzionista, David Copperfield vásárolta meg.
