Tudomány

Akár 10 hónapig is a levegőben maradhat ez a madár

Antonino Siclari / 500px
Antonino Siclari / 500px

Bizonyára sokakban felmerült már a kérdés életük során, hogy meddig tud leszállás nélkül, egyhuzamban repülni egy átlagos madár. A válasz fajonként eltérő lehet, azonban Ronald Lockley walesi ornitológus már az 1970-es években azt közölte, hogy a sarlósfecske akár 10 hónapig is képes lehet pihenő nélkül repülni, írja az IFLScience.

A svédországi Lund Egyetem kutatóinak csoportja 2016-ban meg is tudta erősíteni ezt az elméletet. Ennek érdekében a csapat 13 felnőtt sarlósfecskére tett nyomkövetőt, amelyek gyorsulásmérőkkel rögzítették repülési tevékenységüket. Volt egyedek, melyeket több éven keresztül figyeltek, még akkor is, amikor télen Svédországból a Szahara felé vették az irányt, majd vissza.

Az eredmények azt mutatták, amit már régóta sejtettek, vagyis hogy a fecskék életük nagy részét a levegőben töltik.

A Current Biology folyóiratban közzétett kutatás szerint a nyomon követett madarak az évben mindössze két hónapig maradtak folyamatosan a szárazföldön, és megtelepedtek, hogy szaporodjanak. Bár néhány madár a hátralévő 10 hónapban időnként rövid időre leszállt, idejük több mint 99,5 százalékát repüléssel töltötték. Az átlagosan 40 grammos állatok közül három a levegőben volt vonulásának teljes 10 hónapja alatt.

A kutatók szerint különbség is mutatkozott a madarak között: azok a madarak, amelyek időről időre leszálltak, nem hullajtották le szárnytollaikat, míg azok, akik egész idő alatt a levegőben maradtak, vedlettek és új tollakat növesztettek. A kutatók szerint az, hogy ilyen sok időt a levegőben tudnak tölteni a madarak, kis súlyuknak és áramvonalas testüknek köszönhető, így ugyanis alig kell energiát kifejteniük a repüléshez.

Kapcsolódó
Rózsaszín galambot fotóztak Angliában
Egyelőre nem tudni, mitől lett ilyen színe a madárnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik