Tudomány

Ezért nem szabad megmosni a nyers csirkét

fotek / Getty Images
fotek / Getty Images

Az emberek többsége meggyőződésesen teszi be a kicsomagolt csirkehúst a víz alá főzés vagy sütés előtt, mondván a nyers csirke és annak leve tartalmazhat campylobacter baktériumot, néha pedig szalmonellával és clostridium perfringenssel is fertőzött lehet, írja az IFLScience.

Ennek ellenére a szakértők nem javasolják, sőt kifejezetten óva intenek attól, hogy megmossuk a nyers csirkét, ez ugyanis Campylobacter okozta ételmérgezéshez vezethet.

A baktérium cseppek útján terjed, a csirkehús mosásakor pedig szétszóródik a kézen, ruhán, főző eszközökön és a konyhai munkalapon.

A campylobacter esetében a tünetek általában csak a fertőzés után két-öt nappal jelentkeznek, míg a szalmonellánál akár hat órán belül. Ez általában hasmenés, hányinger, hányás, valamint láz és hasi görcsök formájában jelentkezik.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) tájékoztatása szerint míg a mosás nem, a hőkezelés elpusztítja a baktériumokat, így a csirke kicsomagolása után egyből mehet is a lábosba.

Kapcsolódó
Mérgező anyagokkal lehet tele a konyha
A gáztűzhelyek olyan szennyező részecskéket eregetnek, amelyek a gyermekkori asztmával hozhatóak összefüggésbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik