Tudomány

Ez a legkisebb bolygó, amelyet valaha felfedeztek

NASA / Ames / JPL-Caltech
NASA / Ames / JPL-Caltech

Az univerzum hemzseg a rengeteg különböző tulajdonságú bolygótól, amelyek között vannak olyan hatalmas gázóriások, mint a Jupiter, amelybe a Föld 1300-szor is beleférne, de egészen aprók is, mint a Merkúr, amely a mi planétánk mellett is eltörpül. De vajon melyik a legkisebb bolygó, amelyet valaha felfedeztek?

Méretükből adódóan a Földnél kisebb exobolygókat – vagyis Naprendszerünkön kívüli bolygókat – rendkívül nehéz észrevenni, de a csillagászok 2013-ban mégis sikerült kiszúrniuk egy igazán parányit – írja a Space.com. Ez az égitest a Kepler 37-b, a legkisebb ismert bolygó, amely nagyjából ugyanakkora, mint a Hold.

Ez az égitest a Kepler 37 nevű csillag körül kering, amely nagyjából 209 fényévre van tőlünk, és alig kisebb, illetve hidegebb a Napnál.

Thomas Barclay, a bolygót megtaláló egyik asztrofizikus elmondta, több Földméretű objektumot is azonosítottak már korábban, de annál kisebbeket nem igazán, így a Kepler 37-b különlegesnek számít. Könnyen lehet viszont, hogy ez nem sokáig marad így, ugyanis a NASA a tervek szerint 2027 májusában bocsátja fel a Nancy Grace Roman űrtávcsövet, amelynek egyik kiemelt feladata lesz az új exobolygók felfedezése. Az új eszköz várhatóan mintegy 2600 most még ismeretlen planétát talál majd meg, amelyek között Barclay szerint minden bizonnyal lesz kisebb a Kepler 37-b-nél.

Kapcsolódó
Az élet jeleire bukkantak egy távoli bolygón
A James Webb űrtávcső az idegen égitest légkörének összetételét vizsgálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik