Tudomány

Csodás kincseket találtak egy svéd városban

Frida Albinsson / Arkeologerna / SHM
Frida Albinsson / Arkeologerna / SHM

Több mint 30 ezer ősi tárgyra bukkantak a régészek Svédországban – írja az Arkeonews. A leletekre egy Kalmar nevű középkori városban végzett ásatások közben akadtak rá. A két éven keresztül tartó projekt közben körülbelül 50 telket, egy tucat utcát és a város falának egyes szakaszait tárták fel.

A szakértők szerint a leletek körülbelül 1250 és 1650 közöttről származhatnak, köztük pedig ritka kincsek is szerepelnek. A felfedezett tárgyak legérdekesebbjei közé tartozik egy szinte tökéletes állapotú aranygyűrű, egy különös rúnakő, illetve néhány kard és egyéb harci eszköz.

A gyűrűt egy Krisztus-motívum díszíti, és kis méretéből ítélve egy nőé lehetett. Az ékszer a 15. századból származik, a kutatók azt feltételezik, hogy tulajdonosa véletlenül veszíthette el.

Frida Albinsson / Arkeologerna / SHM

A másik kiemelkedő lelet egy ritka, kristálykőből készült amulett, amelyre három emberszerű alakot véstek. Ezt a tárgyat a 13-14. században készíthették, későbbi tulajdonosa pedig 17. század környékén válhatott meg tőle, amikor eltörött.

A feltárások során olyan eszközök is előkerültek, amelyeket az 1611-13-as, Svédország és Dánia közötti kalmari háborúban használtak. Ezek közé tartozik számos ágyúgolyó, muskétába és pisztolyba való lövedék, valamint kard.

Kapcsolódó
Ezeréves viking kardot húztak ki egy folyóból
A középkori fegyvert egy mágneshorgász találta meg Angliában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik