Tudomány

Középkori temetőt találtak Kecskeméten

Mongkolchon Akesin / Getty Images
Mongkolchon Akesin / Getty Images

A középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetőjére bukkantak a régészek. Az ősi leletekre a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felújítási munkálatai közben találtak rá – írja az MTI Fazekas András Kristóf régész közleménye alapján.

A szakértők szerint a temető a 14. század második felétől egészen 1778-ig működött a város központjában, ameddig Mária Terézia rendelettel meg nem szüntette a városon belüli temetkezéseket és ki nem jelöltette az új sírmezőket a városok határain kívül. A kutatók 18 részben vagy teljesen megmaradt csontvázat tártak fel, és jelentős mennyiségű emberi csontot gyűjtöttek össze.

Az ásatások során famaradványok és a koporsószegek is előkerültek, amelyek arról árulkodnak, hogy az elhunytakat deszkakoporsókba temették. A régészek az egykori temető területén túlnyomó többségben csecsemők és gyermekek maradványait találták meg, ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a temető felsőbb rétegeit kutatták, és az eddigi tapasztalatok alapján a fiataloknak nem ástak olyan mély gödröket, mint a felnőtteknek, így maradványaik magasabban feküdtek.

A feltárt sírok közül kiemelkedett egy csecsemő temetkezési helye. A mellkastól lefelé megsemmisült kislány sírja magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 centiméter mélységben feküdt, szinte közvetlenül a templom szentélye mellett.

Rövid élete ellenére fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek temetésekor. Zay Orsolya, az egri Dobó István Vármúzeum régésze szerint ezt a típusú fejéket az 1600-as években használták. A koponyát és a pártát egyben emelték ki és konzerválták, lehetőséget teremtve arra, hogy az egykor élt kislány pártája egy restaurátor műhelyében nyerje vissza eredeti szépségét.

Kapcsolódó
Több ezer éves kincsre bukkantak Kecskemét mellett
Továbbá Árpád-kori leletek és egy csontváz is előkerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik