Tudomány

Eddig ismeretlen égitestekre bukkantak a Naprendszerben

rbkomar / Getty Images
rbkomar / Getty Images

Három új holdat fedeztek fel a Naprendszer legtávolabbi bolygóinál, közülük kettő a Neptunusz, egy pedig az Uránusz körül kering. Ezzel előbbinek immár 16, utóbbinak pedig 28 ismert holdja van – írja a CBS.

A korábban ismeretlen égitestek azért maradtak rejtve ilyen sokáig, mert olyan halványak, hogy csak különleges képalkotási módszerekkel válnak láthatóvá. Ráadásul meglehetősen kicsik is: az Uránusz új holdjának csupán 8, a Neptunusz két kísérőjének pedig 14 és 23 kilométeres átmérője van.

Az Uránusz holdja az S/2023 U1 jelet kapta, de hamarosan egy állandó nevet is kap. Feltehetőleg Shakespeare egyik karaktere után nevezik majd el, hiszen a bolygó többi holdja is az ő, illetve Alexander Pope műveinek szereplői után kapták nevüket – például: Puk, Miranda, Ariel, Umbriel, Titánia, Oberon.

A Neptunusz kísérőit az S/2021 N1 és S/2002 N5 jelekkel látták el, ezek később a görög mitológia 50 néreisz tengeristennő egyikének nevét kapják majd meg.

A szakértők szerint még számos felfedezésre váró apró hold bujkálhat a Naprendszerben.

Kapcsolódó
Egy tucatnyi új holdat találtak a naprendszerünkben
Már nem a Szaturnusznak van a legtöbb holdja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik