Tudomány

Járványként terjed az elhízás a világon

Dacharlie / Getty Images
Dacharlie / Getty Images

Világszerte már több mint 1 milliárd ember számít elhízottnak egy új tanulmány szerint. A kutatásból az is kiderül, hogy 1990 óta az elhízott emberek száma megnégyszereződött – írja az AFP.

A szakértők a jelenséget már egy világjárványhoz hasonlítják, amely leginkább a szegényebb országokat és a fiatalokat érinti. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy 1990-ben mintegy 226 millió személy számított elhízottnak, ma viszont már 1,038 milliárd ez a szám.

Ez azt jelenti, hogy a világon körülbelül minden nyolcadik ember elhízott.

Francesco Branca, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársa elmondta, az elhízottak száma sokkal korábban haladta meg az 1 milliárdot, mint arra számítottak, ők ugyanis 2030-ra várták ezt.

A vizsgálatok szerint az állapot a nők 18,5 százalékát és a férfiak 14 százalékát érinti. 2022-ben ez 504 millió elhízott nőt és 374 millió férfit jelentett.

A szakértők mindenki figyelmét felhívják arra, hogy a túlsúly akár halálos is lehet, ugyanis megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és bizonyos rákfajták kockázatát is. Az elhízott emberek ráadásul a koronavírus-járvány alatt is nagyobb eséllyel estek áldozatul a covid-19-nek.

Sokan azt hiszik, hogy az elhízás a gazdag államokra jellemző, a kutatás ezzel szemben azt mutatja, hogy éppen a szegényebb észak-afrikai, közel-keleti és karib-térségi országokban nő a leggyorsabban a túlsúlyosak száma. Ennek az az oka, hogy ezekben a régiókban az elmúlt évtizedekben nagyon gyorsan és drasztikusan változott meg az élelmiszeripar és az emberek ételhez fűződő viszonya.

Branca szerint nagyon fontos, hogy fiatalkorunktól kezdve egész életünkön át odafigyeljünk az egészséges táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra, hogy az elhízást és annak negatív következményeit elkerüljük.

Kapcsolódó
Ez a gyógyszer vethet véget az elhízásnak
Százmilliók életét mentheti meg az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) által már jóváhagyott orvosság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik