Tudomány

1400 kilós fehér cápára tettek kamerát

RamonCarretero / Getty Images
RamonCarretero / Getty Images

Amerikai szakértők egy közel 1400 kilogrammos fehér cápára rögzítettek kamerát – írja a Boston Herald. Az eszköz által rögzített felvételt egy, a massachusettsi Cape Codon működő cápakutató csoport, az Atlantic White Shark Conservancy osztotta meg.

A hatalmas példányt tavaly decemberben, Dél-Karolinánál fogták ki, az állatot megjelölték, és a LeeBeth nevet kapta. Az egyedre kamerát is tettek, amire korábban nem volt példa az Egyesült Államok délkeleti partvidékén.

A kutatók a közelmúltban szerezték vissza az eszközt, egyelőre csak egy kis részletet mutattak meg a videóból. „Ez az első bepillantás, amelyet egy fehér cápáról kaptunk a telelőhelyükön” – mondta Megan Winton, az Atlantic White Shark Conservancy munkatársa.

A felvételen a nagy fehér cápa fejének teteje látható.

A kamerát a hátúszó tövéhez közel helyezték el, az eszköz néhány óra vagy nap után leválik a cápáról.

Az adatok révén a kutatók bepillantást nyerhetnek a cápa viselkedésébe, környezetébe, merülési szokásaiba, és láthatják a mellette lévő apró halakat is.

A fehér cápákra – nem kis részben a popkultúra hatásai miatt – vad, aktív gyilkológépekként gondolnak a laikusok, a videó viszont azt mutatja, hogy a faj napja nagy részét egyszerű úszással tölti. A kamerának vadászatot nem sikerült rögzítenie, de a megfigyelés így is izgalmas, és bizonyítja a technika életképességét.

A LeeBeth-re helyezett további műszerek között található egy műholdas nyomkövető is. A példány a szakértők szerint 25-30 éves lehet, a közelmúltban pedig Louisiana partjainál, New Orleans közelében úszkált.

Kapcsolódó
Ha a cápák célzottan ölnének, egyetlen strandoló sem lenne a tengerekben
Az állatkerti Cápasuliban jártunk, ahol Mucsi Dávid cápakutatóval beszélgettünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik