Tudomány

Így változott meg az európai ember 2000-3000 év alatt

Natali_Mis / Getty Images
Natali_Mis / Getty Images

A természetes szelekció nagyban meghatározza az életünket a Földön: az alkalmazkodásra képes organizmusok ugyanis nagyobb eséllyel lesznek képesek a szaporodásra. Bár a közelmúlt evolúciójának néhány példája ismert, nem tudni pontosan, hogy a természetes szelekció hogyan formálja az emberi genomot, és hogyan változnak az emberi tulajdonságok – írja az IFLScience.

A Nature Human Behaviour szaklapban megjelent kutatás során, az UK Biobank and Psychiatric Genomics Consortium modern humán genetikai adatait felhasználva 870, több gén által létrehozott emberi tulajdonságot vizsgáltak meg. Ezek alapján megállapították, hogy az elmúlt 2-3000 évben 755 megváltozott a természetes szelekció hatására. Az eredményeket összehasonlították a Közel-Keletről származó ősi DNS-sel is, amely betekintést nyújtott az emberi genom változásaiba az elmúlt 45 ezer évben.

A Shanghai Jiao Tong Egyetem kutatója, Weichen Song által vezetett kutatócsoport szerint a bőr pigmentációja, a testméret és az étrendi jellemzők folyamatosan intenzív nyomás alatt voltak szelekciós szempontból a vizsgált időszak alatt. Az alapvető bőrszín változása a kutatók szerint az UV-sugárzásnak, a D-vitamin-szükségletnek és a hőszabályozásnak tudható be.

A szakértők megjegyezték, a testméretet és a táplálkozási jellemzőket szintén befolyásolták a genetikai tényezők, ugyanakkor az olyan külső folyamatoknak is komoly hatása volt rájuk, mint az ökológia, az éghajlat vagy a migráció.

A csapat azt is megállapította, hogy bizonyos betegségeket nem sikerült olyan hatékonyan megszüntetni, mint amennyire arra számítani lehetett. Ilyen például az anorexia, vagy a gyulladásos bélbetegség, amelyből továbbra is rengeteg esetet jegyeznek fel napjainkban.

Noha az eredmények érdekesek, további kutatásokra lesz szükség a messzemenő tanulságok levonásához. A vizsgálat eredményét ugyanis elmondásuk szerint korlátozza, hogy az Egyesült Királyságból származó genomok között túlnyomórészt csak európai származású emberek adatai találhatók meg.

Kapcsolódó
Tényleg elcsökevényesíti az embert a modern civilizáció?
A mai emberi társadalmak hatására új fajok jelenhetnek meg a Földön, és pár év alatt akár komplett evolúciós törzsfák is kialakulhatnak. Számadó Szabolcs evolúció biológussal beszélgettünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik