Tudomány

Tényleg létezhetett Arkhimédész halálsugara?

Ann Ronan Picture Library / Photo12 / AFP
Ann Ronan Picture Library / Photo12 / AFP

Egy nyolcadikos kanadai diák segítségével dönthettek el egy régi történelmi vitát – írja az IFLScience. A 12 éves Brenden Sener bebizonyította, hogy az ókori görög polihisztor Arkhimédész által tervezett halálsugarak valóban működhettek.

A fegyver állítólag a napsugarak segítségével tudott hajókat elégetni. Az eszközt a feljegyzések alapján a római haditengerészet ellen vetették be, amikor a rómaiak időszámítás előtt 213 és 212 között Szirakúzát ostromolták. Hogy az eszköz valóban létezett-e, arról megoszlanak a vélemények.

A szicíliai hellenisztikus város védői Arkhimédész találmányaihoz fordultak. Harci gépei között szerepelt egy olyan kamra, amely képes volt ellenséges hajókat kiemelni a vízből, majd elhajítani azokat.

Lukianosz görög történetíró szerint Arkhimédész tükröket is elhelyezett a Szirakúzai-öböl mentén, hogy a napsugarakat az ellenséges hajókra irányítsa, és azok lángba boruljanak. Utóbb sok kutató a történetet kitalációnak nevezte, több szakértő viszont megpróbálta újraalkotni a fegyvert. 2005-ben a Massachusetts Institute of Technology (MIT) csapata megállapította, hogy a technológiával mindössze 11 perc alatt fel lehet gyújtani egy hajót.

Brenden Sener ezúttal a fegyver egy kicsinyített mását hozta létre, és arra jutott, hihető, hogy a módszert csatában is alkalmazhatták. A fiú a halálsugár asztali változatát egy sor homorú tükörrel és egy asztali LED-es lámpával alkotta meg.

Amikor a tükrökkel egy 50 wattos hőforrást fókuszált egy kartondarabra, a célpont hőmérsékletét három tükörig minden további tükörrel 2 Celsius-fokkal lehetett növelni. A negyedik tükör hozzáadásával aztán hatalmas, 8 Celsius-fokos ugrás következett.

Amikor megismételte a tesztet egy 100 wattos lámpával, a hőmérsékletváltozás három tükörig darabonként 4, a negyedik tükörrel pedig további 10 Celsius-fok volt.

„Kísérleti eredményeim alapján egyetértek az MIT csoportjával, és úgy vélem, hogy egy elég erős hőforrással és több, nagyobb tükörrel, amelyek mindegyike tökéletes szögben fókuszál, az égés lehetséges” – állapította meg a tanuló.

Sener szerint a halálsugár szirakúzai bevetése hihető, ám ő is kiemeli, hogy régészeti bizonyítékot sosem találtak a fegyverre. Munkájáért a fiú elnyerte a Matthews Hall Annual Science Fair aranyérmét, a Physical Sciences Thames Valley Science and Engineering Fair aranyérmét, valamint a London Public Library Award for Inspiring Children’s Interests in Science and Technology díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik