Tudomány

Ókori drogokat találtak egy csontba rejtve

BIAX Consult / Antiquity Journal
BIAX Consult / Antiquity Journal

Ősi drogokat találtak egy római kori város romjai között Hollandiában – írja a Heritage Daily. A kutatók a településen egy üreges csontra bukkantak, ebben volt elrejtve a kábítószer.

A nyírfakéreggel lezárt, állati maradványból készült tárolóban több száz mag hevert, amelyek a szakértők szerint egy bolondító beléndek nevű növénytől (Hyoscyamus niger) származnak. A bolondító beléndek rendkívül mérgező, kis mennyiségben azonban altatószerek elkészítéséhez használják, pszichoaktív, hallucinációkat előidéző tulajdonságai miatt pedig drogként is fogyasztják.

A korabeli feljegyzésekből eddig is tudni lehetett, hogy az előbb említett célokra már az ókorban is használták ezt a növényt, azonban ez az első alkalom, hogy erre tényleges tárgyi bizonyítékot is találtak a régészek.

Dr. Maaike Groot a Freie Universität Berlin munkatársa elmondta, mivel a bolondító beléndek gyommódjára, könnyen szaporodik emberi beavatkozás nélkül, gyakran feltűnnek a régészeti lelőhelyeken is. Éppen ezért rendkívül nehéz megállapítani, hogy mely esetekben kerülnek oda természetes úton, is mikor következtethetnek arra, hogy az emberek használták őket. A mostani lelet esetében viszont nincs kétség az utóbbi felől.

Kapcsolódó
Ezeréves drogokra bukkantak
A szakértők a különböző kábítószerek maradványait Bolíviában fedezték fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik