Tudomány

Keresztülvágták a magyar király szemét

Thuróczy János / Chronica Hungarorum
Thuróczy János / Chronica Hungarorum

II. (Kis) Károly magyar király 638 éve, 1386. február 7-én halt meg. A fiatal uralkodó egyszerre birtokolta a nápolyi és a magyar trónt is, azonban nem sokáig élvezhette a két ország vezetését – derül ki a Múlt-kor cikkéből.

Két ország királya

Károly, aki durazzói herceg és Nagy Lajos királyunk másod-unokatestvére volt, 1354-ben született. 10 éves korától a magyar udvarban, Lajos gyámságban nevelkedett, 17 évesen már Horvátország és Dalmácia hercegi címe is az övé volt, 10 évvel később pedig nápolyi király lett belőle.

Miután Nagy Lajos 1382-ben fiú utód nélkül elhunyt, özvegye, Erzsébet királyné uralkodott. A főurak ezt azonban nem nézték jó szemmel, így olyan férjet kezdtek el keresni Lajos lányának, Máriának, aki aztán elfoglalhatja majd a magyar trónt. A pozícióra többek között Luxemburgi Zsigmond neve is felmerült, végül azonban Károly mellett döntöttek, akit 1385. december 31-én, Székesfehérváron meg is koronáztak.

Merénylet az uralkodó ellen

Erzsébet cseppet sem örült a fejleményeknek, hiszen magának akarta a trónt, ezért azonnal merénylet szervezésébe kezdett az újdonsült király ellen. Károly ezzel szemben jó kapcsolatot igyekezett kiépíteni a királynéval és lányával is, ezért gyakran találkozott velük. Meggyilkolásának napján is éppen Erzsébetnél volt egy találkozón, amelyen Garai Miklós nádor, a pécsi püspök és az országbíró is jelen volt. A rémtettet a pohárnokmester, Forgách Balázs vitte véghez, akinek fizettségként Gimes várát és a hozzátartozó uradalmakat ígérték.

A Thuróczi-krónika leírása szerint Forgách egy palástja alól kirántott karddal sebezte meg a király fejét, akinek keresztülvágta szemét is. A merénylő ezután kirohant a teremből és átküzdve magát Károly olasz őrségén elmenekült.

Károly túlélte az incidenst, és sebesülten a lakosztályába vonszolta magát, de Garaiék betörtek hozzá és akarata ellenére Visegrádra vitték, ahol február 24-én elhalálozott. Egyes feltételezések szerint megmérgezték vagy megfojtották. Károly alig több mint egy hónapig uralkodott, ezzel ő lett Magyarország történelmének legrövidebb ideig trónoló királya.

Az elkövetők, Garai Miklós és Forgách Balázs végül meglakoltak a királygyilkosságért, ugyanis a Délvidéken kitört lázadás során mindkettőjüket levágták. Luxemburgi Zsigmond nevető harmadikként 1387-ben foglalhatta el a magyar trónt.

Kapcsolódó
Lándzsára tűzték a magyar király fejét
Az ő meggondolatlansága miatt bukott el az egész keresztes hadjárat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik