Tudomány

Ősi papirusztekercsbe sikerült bepillantani

Antonio Masiello / Stringer / Getty Images
Antonio Masiello / Stringer / Getty Images

Egy háromfős csapat nyerte a Vesuvius Challenge 700 ezer dolláros fődíját – írja az AFP. A győztesek mesterséges intelligencia segítségével tudtak beleolvasni egy tekercsbe, amely a Vezúv hírhedt, 79-es kitörése során szenesedett el.

A herculaneumi papiruszok mintegy 800 összetekert, görög szövegű tekercs, amelyek a Pompeji közeli Herculaneumban kerültek elő. A tekercseket egy olyan villában tárták fel, amelyről úgy vélik, hogy korábban Julius Caesar apósáé volt.

Az iratokat a párizsi Institut de France-ban és a Nápolyi Nemzeti Könyvtárban őrzik. Amikor korábban megpróbálták felnyitni őket, több megsérült közülük, ezért felhagytak az ilyen típusú vizsgálatokkal.

A Vesuvius Challenge keretében alternatívaként négy tekercsről nagy felbontású CT-felvételeket készítettek, és különböző kategóriák között elosztva összesen 1 millió dollár nyereményt ajánlottak fel a papiruszok feltárásáért. A fődíjat most elnyerő trió Youssef Nader berlini doktoranduszból, Luke Farritor nebraskai diákból és SpaceX-gyakornokból, valamint Julian Schilliger svájci robotika szakos hallgatóból állt.

A csoport a mesterséges intelligenciát arra használta, hogy megkülönböztesse a tintát a papirusztól, és mintafelismeréssel dolgozza ki a halvány és szinte olvashatatlan görög betűket.

A versenyben a résztvevőknek négy, legalább 140 karakterből álló szövegrészletet kellett megfejteniük, és a karakterek legalább 85 százalékát vissza kellett adniuk.

Tavaly Farritor megfejtette az egyik tekercs első szavát, amelyről kiderült, hogy a bíbor görög szó. A hallgató utóbb összeállt a két másik versenyzővel, a közös erőfeszítésekkel pedig mostanra a tekercs mintegy 5 százalékát sikerült megfejteni.

A szöveg szerzője valószínűleg az epikureus filozófus, Philodémosz volt, aki írásában zenéről, ételekről és az élet örömeinek élvezetéről írt. A szakértők úgy vélik, hogy az új megközelítés forradalmasíthatja a herculaneumi szövegek vizsgálatát. „Ez az egyetlen könyvtár, amely az ókori római korból került hozzánk” – emelte ki Federica Nicolardi, a Nápolyi II. Frigyes Egyetem munkatársa.

A verseny következő fázisában megpróbálják rekonstruálni a szöveg mintegy 85 százalékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik