Megjelent a fészkénél az első gólya

Tatarozgat és várja a párját.

A szokásos menetrend szerint megjelent Hortobágy településen Magyarország legrégebben áttelelő fehér gólyája, Kikelet – adta hírül a Telelő gólyák – gólyateleltetés Facebook-csoport. Régi jó szokása szerint idén is már január végén felbukkant, a falu közelében vették észre, és gyűrűszáma alapján azonosították.

Kikelet ilyenkor már elkezdi a fészke tatarozását, és várja párja hazatérését.

Kikeletről annyit tudni, hogy hím, 2007-ben súlyosan megsérült, valószínűleg vezetéknek repült, Szigetmonostorról került először Csomádra, ahol meggyógyították és visszavadították. Nem tudni, mikor látta meg a napvilágot, de legalább 17 éves, ereje teljében van. Elengedése után nem tudott elvonulni, azóta is hazánkban tölti a telet, novembertől január végéig valószínűleg egy állattartó telepen tartózkodik, ahol mindig talál élelmet.

Lassan 20 éve lehet rendszeresen megfigyelni itthon telelő gólyákat, amelyek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megfigyelési adatai szerint nem egészségügyi okból, hanem a természetes alkalmazkodási viselkedés részeként maradnak Magyarországon a vonulás helyett. Korábban írtunk arról, hogy az átlagostól eltérő viselkedés egy evolúciós stratégia: ezek az egyedek ezek kedvezőtlen körülmények között elpusztulnak, de ha változik a környezet, mint napjainkban a klímaváltozás hatására, akkor életben maradnak, szaporodni tudnak és utódaiknak is átadják immáron egyre sikeresebb viselkedési sajátosságaikat.

(Kiemelt képünk illusztráció.)