Tudomány

Mérgező békákkal volt tele a brazil nő poggyásza

kikkerdirk / Getty Images
kikkerdirk / Getty Images

Letartóztattak egy brazil nőt a kolumbiai Bogotá egyik repterén, miután 130 mérgező békát próbált kicsempészni az országból – írja a CBS. A nő az El Dorado nemzetközi repülőtérről akart Panamán keresztül a brazíliai São Paulóba utazni, ám a hatóságok feltartóztatták.

Poggyászát átkutatva filmes dobozkákban mintegy 130 nyílméregbékára bukkantak.

Juan Carlos Arevalo bogotái rendőrparancsnok szerint veszélyeztetett állatokról volt szó, amelyek igen keresettek a nemzetközi piacon. Gyűjtők akár 300-400 ezer forintnak megfelelő összeget is fizethetnek egy-egy példányért.

A békák kiszáradtak, és igen rossz állapotban voltak. Mint kiderült, a nyugat-kolumbiai Nariño államból származtak, a nő azt állította, hogy az egyedeket egy helyi közösségtől kapta ajándékba. A nőt természeti erőforrások illegális kihasználása miatt fogják felelősségre vonni, amiért szélsőséges esetben akár 5-12 hónap börtönbüntetés és 56 milliárd pesós (mintegy 5 milliárd forintos) bírság is kiszabható.

A Közép- és Dél-Amerika esőerdeiben őshonos nyílméregbékáknak számos faja ismert. Ezen apró termetű, színpompás békák élénk árnyalatai a ragadozók figyelmeztetését szolgálják. Az állatok elfogyasztása a testükben lévő méreg miatt duzzanatot, izombénulást és akár halált is okozhat.

A békák mérgét hagyományosan sok őslakoscsoport hasznosítja fúvócsövekben. Az anyagból egy csepp is elég egy-egy madár vagy kisemlős megöléséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik