Tudomány

Ezért lett Mátyás a király

Razvan / Getty Images
Razvan / Getty Images

Hunyadi Mátyást, 1458. január 24-én választották meg Magyarország királyának – írja a Rubicon. A törökverő hős, Hunyadi János fia 32 évig ült a trónon, ez az időszak pedig az ország utolsó fénykorának számított.

Fogolyból vált uralkodóvá Mátyás

1457-ben feszült helyzet lett úrrá: miután Hunyadi Lászlót lefejezték, V. László király fogságba ejtette Mátyást és elmenekült vele az országból, közben pedig Magyarország leghatalmasabb bárói éppen polgárháborúra készültek. Mindez viszont megváltozott, miután V. László váratlanul meghalt.

A felek ezután belátták, hogy nem válik hasznukra a fegyveres összecsapás, helyette inkább megegyeztek, hogy közösen választják ki az új királyt, akit aztán kedvükre befolyásolhatnak majd. Végül az apjának köszönhetően nemzetközi tekintéllyel is bíró Hunyadi Mátyást választották ki, aki ekkor csupán 15 – más források szerint 17 – éves lehetett.

Nem tudták befolyásolni a bárók

A terv azonban kudarcba fulladt, mivel a fiatal király páratlan politikai tehetségről és határozottságról tett tanúbizonyságot, amelynek köszönhetően néhány hónapon belül ledöntötte a bárók állította korlátokat, teljhatalmú uralkodóvá válva. Mátyás ezután megkezdte több mint három évtizedes országlását, amelynek első célja az volt, hogy visszaszerezze a Szent Koronát III. Frigyes német-római császártól.

Mátyást egyébként a legendák szerint a Duna jegén választották királlyá, hogy ebből mennyi igaz, arról alábbi cikkünkben írtunk részletesen:

Tényleg a Duna jegén választották Mátyást királlyá?
Befagyott a Duna abban az évben, és a jégnek valóban jutott szerep a királyválasztás folyamatában, de nem úgy, ahogy a hagyományból ismerni véljük a történetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik