Tudomány

Utódaival együtt mészárolták le a 14 ezer éves mamutot

leonello / Getty Images
leonello / Getty Images

Egy friss tanulmányban egy 14 ezer éves agyar segítségével rekonstruálják egy észak-amerikai gyapjas mamut életútját – írja az IFLScience. Az állat Yukon nyugati részén kezdte életét, majd több száz kilométert utazott Kanada északnyugati részén keresztül, mielőtt megérkezett végső nyughelyére, egy korai emberi településhez a mai Alaszkában. Az egyedet valószínűleg egy korabeli vadászó-gyűjtögető csoport mészárolta le.

A szakértők DNS- és izotópvizsgálatot végeztek, utóbbi lényege, hogy egy állat maradványaiban felmérik a stabil izotópokat, amelyeket a szervezet a környezetből, táplálkozás révén vesz föl. Az izotópokból következtetni lehet arra, hogy az adott állat merre járt élete során.

A most elemzett agyar egy fiatal példány és egy borjú maradványaival együtt került elő Swan Pointban, ahol egykor egy ősi tábor állt. Az eredmények alapján az agyar egy kifejlett, nagyjából 20 éves nősténytől származik. Kritikus időszakról volt szó, a korszakban a megmaradt gyapjas mamutok nagyjából ezer éven át éltek együtt a térség első emberi csoportjaival.

Az adatok azt mutatják, hogy a nőstény élete nagy részét Yukon egy viszonylag kis területén töltötte, ahogy azonban öregedett, három év alatt több mint ezer kilométert vándorolt, mielőtt Alaszka közepén letelepedett volna.

Úgy tűnik, a nőstényt emberek ölték meg.

Matthew Wooller, az Alaszkai Fairbanks-i Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint az állat életének virágkorában volt, nem volt alultáplált. A példány éppen abban az évszakban halt meg, amikor a Swan Point-i szezonális vadásztábor aktív volt.

A szakértők azt feltételezik, hogy a mellette megtalált két fiatal mamut a nőstény utódja volt. A mamutok a modern elefántokhoz hasonlóan viselkedhettek, a nőstények és a fiatalok szoros matriarchális csordákban éltek, az érett hímek pedig egyedül vándoroltak.

Jelzésértékű, hogy mamutok maradványait három másik régészeti lelőhelyen is megtalálták a Swan Point-tól mindössze 10 kilométeres körzetben. Elképzelhető, hogy a régió legalább két, egymással szoros kapcsolatban álló csorda találkozási pontja volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik