Tudomány

Egy nap alatt negyvenszer tört ki egy indonéziai vulkán

MTI / AP / Givo Alputra
MTI / AP / Givo Alputra

A Lewotobi Laki-laki vulkán kitörésével a levegőbe került nagy mennyiségű hamu miatt mintegy 6500 embert telepítettek ki az elmúlt napokban az indonéziai Flores szigetén, Kelet-Nusa Tenggara tartományban – írja az MTI a hatóságok hétfői közleménye alapján.

A Lewotobi nevű iker-vulkán egyik csúcsát alkotó, 1584 méter tűzhányó többször is kitört az elmúlt hetekben, vasárnap óta azonban 40 alkalommal okádott a légtérbe fél-másfél kilométer magas, barnás színű forró füstoszlopot. Halálesetekről, sérülésekről, valamint károkról nem érkezett jelentés. A hatóságok a legmagasabb fokozatú riasztást adták ki a múlt kedden és négy kilométeres sugarú körben lezárták a vulkán körüli térséget, a kitelepített falusiakat pedig iskolákban, középületekben, katonai bázisokon létrehozott evakuációs központokba szállították, vagy a rokonaik fogadták be őket.

Indonézia a kontinentális lemezek ütközése mentén kialakult, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol igen gyakoriak a földrengések és vulkánkitörések, területén 127 aktív vulkán található. December elején kitört a Szumátra szigetén található Marapi vulkán, a természeti csapásban 23-an vesztették életüket.

Kapcsolódó
Súlyos a helyzet, már házakat pusztít a láva Izlandon
További veszélyt jelentenek ismét a vulkáni gázok, amelyek egyelőre déli irányba sodródnak, de ha megfordul a szélirány, akkor Reykjavíkban is vulkáni szmog alakulhat ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik