Tudomány

Ezért lehet más színű a két szemünk

Elene Kurkutova / Getty Images
Elene Kurkutova / Getty Images

Nagy Sándor makedón király, a többszörös olimpiai bajnok magyar úszó Hosszú Katinka, valamint Demi Moore és Robert Downey Jr. között van egy kevesek által ismert hasonlóság, mégpedig az, hogy a szemeik írisze más színű. Ez az úgynevezett heterokrómia, amely az emberiség kevesebb mint egy százalékát érinti – írja az IFLScience.

Leggyakrabban a teljes heterokrómiára esete áll fenn, amikor is az egyik írisz színe teljesen eltér a másiktól. A jelenségnek azonban vannak egyéb formái is. A részleges heterokrómia esetében az írisz egy részének színe eltér annak más részeitől, tehát egy szemben jelennek meg az eltérő színek. A centrális heterokrómia esetében a két szín egyazon íriszen belül jelentkezik.

A rendellenesség meglehetősen ritka az emberekben, a több mint 331 millió lakosú Egyesült Államokban kevesebb mint 200 ezer embert érint.

A természetben azonban nemcsak az embereknél fedezhető ez a jelenség: gyakori a lovaknál, a macskáknál és a kutyáknál is, különösen a szibériai huskyknál, a border collieknál és dalmatáknál. Érdekesség, hogy még koalánál is észleltek heterokrómiát.

Mi okozza a heterokrómiát?

Egyszerűen fogalmazva a heterokrómia egy mutáció következménye, melynek részeként megváltozik a szemszínt befolyásoló gének DNS-szekvenciája. Ez történhet ismeretlen okokból, de akár szüleink is továbbadhatják nekünk öröklődés útján. Emellett azonban betegségek tüneteként is feltűnhet a heterokrómia.

Ilyen például a Waardenburg-szindróma néven ismert genetikai betegség, amely a szem mellett befolyásolhatja a bőr és a haj színét is.

Emellett ott van az 1-es típusú neurofibromatózis is, mely során az idegek mentén daganatok alakulnak ki. Ennek tüneteként is megjelenhet a heterokrómia. A heterokrómia különböző sérülések, daganatok, valamint a zöldhályog és az azt kezelő szemcseppek hatására is kialakulhat, így ha felnőtt élete során tűnne fel, érdemes vele orvoshoz fordulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik