Tudomány

Ezért vágta le van Gogh a saját fülét

Mario Tama / Getty Images
Mario Tama / Getty Images

Vincent van Gogh, a világhírű holland festő 135 éve, 1888. december 23-án vágta le bal fülét. Az öncsonkítás miatt kórházba, majd szanatóriumba került, a tett pedig élete hátralévő másfél évének festészetét is meghatározta – írja a Rubicon.

Rögös út a festészetig

Van Gogh 1853-ban született, és már gyermekkorában nagy érdeklődést mutatott a rajzolás iránt. 15 évesen váratlanul otthagyta az iskolát, majd egy műkereskedő vállalatnál kezdett dolgozni, de 7 évvel később elvesztette állását. Az ekkor még csak kedvtelésből rajzoló férfi ezután hittérítő lett egy belga bányászfaluban, ahol betegeket ápolt és gyermekeket tanított.

Csak 1880-ban határozta el, hogy a művészetnek szenteli életét. Festőként nem talált sikerre, életében mindössze egyetlen képet sikerült eladnia, viszont Párizsban, öccsénél tett látogatása közben több híres művésszel is megismerkedett, köztük Paul Gauguinnal és Henri de Toulouse-Lautrec-kel. Előbbivel 1888-ban egy Arles nevű francia városba költözött, ahol két hónapon keresztül feszített tempóban dolgoztak.

Elhatalmasodik a téboly

Van Gogh-ot ekkor már mentális betegség gyötörte, ráadásul nem táplálkozott megfelelően, rengeteget dohányzott és az abszint rabja lett. Mindemellett a kemény munkából eredő stressz is rontott állapotán, végül december 23-án a festő kifordult önmagából és borotva pengével támadt barátjára.

Miután Gauguin elmenekült, Van Gogh hazament, és levágta bal fülét, amelyet később egy prostituáltnak ajándékozott. Az őrült tett után kórházba, majd szanatóriumba került, ahonnan csak 1890-ben engedték ki. Gauguinnal ezután soha többé nem találkozott, ettől kezdve festményei pedig egy megtört, magányos művészről kezdtek árulkodni. Két hónappal szabadulása után, július 27-én szíven lőtte magát, két nappal később pedig meghalt.

Vincent van Gogh tehetségét, zsenialitását csak az eljövendő korok tudták megfelelően értékelni: míg élt, művésztársai lebecsülték, a galériák, kereskedők elfordultak tőle, így a festő élete nagy részét szerény körülmények között, állandóan anyagi csődtől fenyegetetten élte le. Napjainkban viszont a történelem egyik legnagyszerűbb alkotójának tekintik, akinek képeiért akár 100 millió dollárnál többet is kifizetnek.

Kapcsolódó
Lefotózták a különleges felhőt, ami Van Gogh-ot is inspirálta
Rendkívül ritka felhőjelenséget kaptak lencsevégre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik