A nyilasok 79 éve, 1944. december 24-én végezték ki Bajcsy-Zsilinszky Endrét. A politikus szélsőjobboldali fajvédőből lett a második világháború antifasiszta mozgalmának egyik legjelentősebb alakja – írja a Rubicon.
Fajvédőből antifasiszta
Szarvason született 1886-ban, kitűnő érettségije után pedig állam- és jogtudományból is doktorátust szerzett. Tanulmányai után belépett a katonaságba, ahol tartalékos tiszt lett, később pedig ügyvédjelöltként, majd köztisztviselőként dolgozott.
Az első világháború kitörésekor azonnal frontszolgálatra jelentkezett és éveken keresztül harcolt. A csatatéren mutatott hősiességéért vitézi címet nyert, a háború után pedig Gömbös Gyula Fajvédő Pártjával szimpatizált és számos lapot vezetve támogatta a nemzeti radikális politikát.
Később azonban a mérsékelt ellenzék felé fordult és elutasította a fasiszta és nemzetiszocialista eszméket. A ’30-as években megalapította a később a Független Kisgazdapárttal összeolvadt Nemzeti Radikális Pártot, főszerkesztőként pedig többek között Féja Gézának, József Attilának és Szabó Dezsőnek is nyilvánosságot biztosított. A ’40-es években parlamenti képviselőként a németbarát politika ellen harcolt és a Duna-völgyi kis népek összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet.
Fegyverrel várta a nácikat
A nácizmus és a németbarát politika elutasítása miatt a politikus hamar felkeltette a Gestapo figyelmét, és miután az ország 1944. március 19-én német megszállás alá került, az elsők között volt, akiket a nácik „megkerestek.”
Féléves fogság után szabadlábra került, és töretlen erővel folytatta az antifasiszta ellenállás megszervezését.
Miután Szálasi Ferenc átvette a hatalmat Bajcsy-Zsilinszkyt ismét elfogták, és 1944. december 23-án kötél általi halálra ítélték, másnap pedig a sopronkőhidai börtönben fel is akasztották. A szemtanúk szerint a férfi, akit a németek kiűzése után a nácik elleni küzdelem mártírjakén temettek el, bátran, emelt fővel ment a bitófához.
